A Liverpool könnyen győzött negyedligás riválisa ellen az FA-kupában és tovább jutott

HírKlikk 2025. január 11. 18:00 2025. jan. 11. 18:00

Három mérkőzés után tért vissza a Liverpoolba Szoboszlai Dominik, aki eltiltás, majd betegség miatt nem állhatott Arne Slot rendelkezésére. Most gólpasszt is adott.

A bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is listavezető együttes az FA-kupában a negyedligás Accrington ellen lépett pályára – írja az Index

Annak ellenére, hogy a Liverpool hatalmas favoritnak számított az összecsapás előtt, jó ideig nem sikerült megszereznie a vezetést nála három osztállyal lejjebb rangsorolt riválisa ellen. A jég végül a 28. percben tört meg, a jobb szélen futott a támadás, Núnez ugrott ki ziccerben, és remek ütemben gurított a középen érkező Diogo Jota elé, aki betessékelte a labdát a kapuba, 1–0. A félidő végéhez közeledve, Szoboszlai a minden bizonnyal nyáron távozó Trent Alexander-Arnold elé passzolta a labdát, az angol válogatott klasszisa pedig 17 méterről, kissé jobbról hatalmas gólt ragasztott a jobb felsőbe, 2–0. 

A második félidő elején Arne Slot lehívta a pályáról Szoboszlait, helyére pedig Federico Chiesa érkezett a folytatásra. Nyilván betegsége után, egy eldőlt mérkőzésen nem lett volna értelme tovább pályán tartani a magyar válogatott középpályását.

A harmadik Liverpool-gól a csereként beálló Jayden Danns jóvoltából, 3–0. Sőt, a meccs végéhez közeledve, Federico Chiesa is feliratkozott a gólszerzők közé, az olasz támadó első alkalommal volt eredményes klubcsapatában, 4–0.

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2023. máj. 29.-i adása itt nézhető meg:



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom