Hámori Luca félelem nélkül lépett ringbe

HírKlikk 2024. augusztus 3. 19:35 2024. aug. 3. 19:35

A nők 66 kilogrammos kategóriájában ötödik helyen végzett Hámori Luca nem érzett félelmet szombati olimpiai negyeddöntője előtt, melyet a szereplésével botrányt kavaró algériai Iman Heliffel vívott meg.

Az afrikai bokszoló indulása óriási visszhangot váltott ki világszerte, mert a tavalyi világbajnokságról a nemzetközi sportági szövetség (IBA) kizárta túl magas tesztoszteronszintje miatt, Umar Kremlov, az IBA elnöke pedig azt mondta, hogy a vizsgálatok szerint a férfiakra jellemző XY kromoszómája van.

A kőszegi sportoló a mérkőzésen jól küzdött, de egyhangú pontozással kikapott, ennek ellenére elégedetten értékelte szereplését.  

„Elsőként azt mondanám, hogy hálás vagyok, amiért idáig eljutottam" – mondta a tolongó újságírók előtt Hámori az elveszített negyeddöntő után. – „Azt gondolom, hogy minden félelmemet és minden kétségemet el tudtam hagyni, mielőtt beléptem a ringbe és tudtam saját magamat hozni, azt, amit megbeszéltünk az edzőkkel. A háromszor három percet tudtam folyamatosan élvezni és egy pillanatig sem vagyok csalódott, mert mindent megtettem és egészen idáig eljutottam."

A 23 éves versenyző azt is elmondta, hogy tisztelettel, sportszerűen állt riválisához, ahogy érzése szerint Helif is így állt hozzá és nem is tud rá semmi rosszat mondani.

„Az elmúlt pár nap nehéz volt neki is és nekem is, és pont ezért szerettem volna megmutatni, hogy én tisztelettel vagyok felé és egy rossz gondolatom sincsen, hiszen erről az egészről nem ő tehet" – mondta nagyon sportszerűen Hámori Luca algériai legyőzőjéről. – „Ez most így alakult. Mindketten kiálltunk küzdeni és most ő nyert, de lehet, hogy ez a jövőben másként lesz.

Hámori Luca mellett ott állt interjúja alatt Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, utóbbi pedig előbb nyilvánosan is gratulált a két győzelemmel olimpiai pontszerző helyen végzett Hámorinak, majd megosztotta a nyilvánossággal a magyar olimpiai család közös állásfoglalását.

„Nagyon világos álláspontunk van az elmúlt napokban kialakult helyzetről. Ennek az első pontja, hogy mi magyarok mindig a tisztességes verseny, a fair-play pártján állunk és mindig is azt szeretnénk, hogy minden mérkőzés a küzdőtéren dőljön el és nem máshol" – hangsúlyozta a sportvezető, hozzátéve, hogy Hámori számára sem, de éppen ezért a MOB számára sem volt kérdés, hogy a kőszegiek öklözője kiáll a negyeddöntőre. – „Mi magyarok nem félünk a versenytől, tudjuk, hogy milyen túlerővel szemben, vagy akár hátrányból is küzdeni. Bátran küzdünk, hősiesen küzdünk és csak ez volt az opció, hogy Luca is bátran és hősiesen küzdjön."

Fürjes Balázs beszélt arról is, hogy a MOB biztos benne, hogy a NOB a játékok után levonja majd a boksztorna tanulságait.

„Természetesen a párizsi olimpia bokszversenyeinek megvannak a maga tanulságai. Ezeket a játékok után elemezni kell. A nemzetközi olimpiai család régi és lojális tagjaként száz százalékig biztosak vagyunk abban, hogy a NOB meg fogja hozni a szükséges döntéseket és jó döntéseket fog hozni."

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom