Harmincezer induló a Budapest Maraton Fesztiválon
A hétvégén kerül sor Budapesten az év legnagyobb szabadidősport-eseményére: 30 ezer futó és városi túrázó, köztük több mint 6300 külföldi vesz részt a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon.
A szervezők pénteki tájékoztatása szerint 110 országból és több mint 1000 hazai településről érkeznek indulók a fővárosba. Várhatóan ez lesz a koronavírus-járvány utáni időszak legnagyobb szabadidős sporteseménye, nevezni még a helyszínen is lehet a családi fesztivál több távjára.
A futóversenyek útvonala érinti Budapest legszebb részeit, emiatt forgalmi változásokra kell készülni a Duna mindkét partján szombat reggeltől vasárnap délutánig.
Összesen 18 táv közül választhatnak a futók, a legrövidebb, 1000 méteres családi kocogástól egészen a klasszikus 42,195 kilométeres maratonig.
Az egyre népszerűbb városi túrák indulói pedig sétálva fedezhetik fel a magyar főváros legszebb részeit.
A családi fesztivál központi helyszíne Budán, az ELTE Lágymányosi Campusánál lesz. Innen rajtolnak és itt érnek célba a résztvevők, és több mint 50 kiállító is várja az érdeklődőket aktív programokkal, egészségügyi szűrésekkel, életmód tanácsadással.
A vasárnapi maraton mezőnye bejárja a rakpartokat a Duna mindkét oldalán, elfut a Parlament előtt, a Budai Vár alatt, a Lánchídon és a Szabadság hídon, bemennek a résztvevők a Margitszigetre, érintik az Andrássy út egy szakaszát, közvetlen közelről láthatják a Szent István bazilikát és a Magyar Tudományos Akadémia épületét.
A szervező Budapest Sportiroda ezúttal is arra kéri a budapestieket, hogy minél nagyobb számban menjenek ki szurkolni, biztassák tapssal, vagy akár csak egy jó szóval a mezőny tagjait. A futókat frissítőállomások és zenei pontok is segítik.
„A tíz kilométeres távon lesz a mezőnyben 88 éves induló, a maratonra 79 éves futó is vállalkozik, tele lesz iskolásokkal és óvodás korú gyerekekkel a sulis váltó, valamint a családi futás, felemelő perceket élhetünk át a FODISZ Esélyegyenlőségi futam alatt, jönnek jelenlegi és korábbi élsportolók, politikusok, diplomaták, ismert emberek, rutinos futók és olyanok is, akik életükben először neveztek. Egy dolog közös bennünk: mindannyian tudjuk, hogy a rendszeres testmozgás jobbá és mosolygósabbá teszi az életünket. Ezt ünnepeljük két napon át, és ezt üzenjük mindazoknak, akik jelenleg még nem így élnek" – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.
Az előrejelzések szerint ideális futóidő várható egész hétvégén Budapesten.
A 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál első távjának indulói szombaton 8.00-kor rajtolnak majd, a maraton utolsó célba érkezője vasárnap 15 óra körül várható.