Harmincnál állt meg a „világcsúcsszámláló" a Duna Arénában
Rekordot jelentő harminc világcsúcs született a Duna Arénában vasárnap este befejeződött rövidpályás úszó-világbajnokságon.
A döntők előtt Husszein al-Musszalam, a nemzetközi szövetség (World Aquatics) kuvaiti elnöke mondott beszédet, amelyben kiemelte, hogy egészen különleges és fantasztikus világbajnokságot rendezett Budapest, soha nem látott számban dőltek meg a világcsúcsok – már a vasárnapi finálékat megelőzően 24 született, amivel a 2014-es dohai rövidpályás vb-t múlta felül a mostani.
A zárónapi döntők Gretchen Walsh újabb, immáron a tizedik – kilencedik egyéni – világcsúcsával indultak. A vb amerikai sztárja 22.83 másodperces idővel csapott célba 50 méter gyorson, ezzel négy századot faragott a szombati középdöntőben úszott rekordjából. A 21 éves sportoló már szombaton sporttörténelmet írt, ugyanis korábban csak Mark Spitz és Michael Phelps tudott egy világversenyen, az 1972-es müncheni és a 2008-as pekingi olimpián hét világrekordot felállítani.
Nem sokkal később 200 méter háton honfitársa, Regan Smith is minden idők legjobbjával nyert, ráadásul saját rekordjából (1:58.83) majdnem nyolc tizedet faragott (1:58.04).
Férfi 200 méter gyorson a szintén amerikai Luke Hobson három tizedet javított világcsúcsán, amelyet két nappal korábban a 4x200 méteres váltó első tagjaként állított fel.
A két utolsó számban, a női és a férfi 4x100 méteres vegyesváltó küzdelme is világcsúcsot hozott, előbbi első tagjaként ráadásul Regan Smith 100 méter háton is rekordot állított fel.
Eredmények:
férfiak:
50 m gyors, világbajnok:
Jordan Crooks (Kajám-szigetek) 20.19 másodperc
2. Guilherme Santos (Brazília) 20.57
3. Jack Alexy (Egyesült Államok) 20.61
50 m mell, világbajnok:
Csing Haj-jang (Kínai) 25.42 másodperc
2. Emre Sakci (Törökország) és Kiril Prigoda (Oroszország) 25.56
200 m hát, világbajnok:
KÓS HUBERT 1:45.65 perc
2. Lorenzo Mora (Olaszország) 1:48.96
3. Mewen Tomac (Franciaország) 1:49.93
200 m gyors, világbajnok:
Luke Hobson (Egyesült Államok) 1:38.61 perc - világcsúcs
2. Maximilian Giuliani (Ausztrália) 1:40.36
3. Lucas Pierre A. Henveaux (Belgium) 1:41.13
4x100 m vegyesváltó, világbajnok:
Oroszország (Miron Lifincev, Kiril Prigoda, Andrej Minakov, Jegor Kornyev) 3:18.68 perc
2. Egyesült Államok 3:19.03
3. Olaszország 3:19.91
nők:
50 m gyors, világbajnok:
Gretchen Walsh (Egyesült Államok) 22.83 - világcsúcs
2. Kate Douglass (Egyesült Államok) 23.05
3. Katarzyna Wasick (Lengyelország) 23.37
50 m mell, világbajnok:
Ruta Meilutyte (Litvánia) 28.54 másodperc
2. Tang Csien-ting (Kína) 28.86
3. Lilly King (Egyesült Államok) 28.91
200 m hát, világbajnok:
Regan Smith (Egyesült Államok) 1:58.04 - világcsúcs
2. Summer McIntosh (Kanada) 1:59.96
3. Anasztasztija Skurdaj (Fehéroroszország) 2:00.56
200 m gyors, világbajnok:
Siobhan Haughey (Hongkong) 1:50.62 perc
2. Sophie-Mary Harvey (Kanada) 1:51.49
3. Claire Weinstein (Egyesült Államok) 1:51.62
4x100 m vegyesváltó, világbajnok:
Egyesült Államok (Regan Smith, Lilly King, Gretchen Walsh, Kate Douglass) 3:40.41 perc - világcsúcs
2. Nagy-Britannia 3:47.84
3. Kína 3:47.93
...8. MAGYARORSZÁG (KOMORÓCZY LORA, FÁNGLI HENRIETTA, UGRAI PANNA, ÁBRAHÁM MINNA) 3:51.65