Öttusa Eb – Vegyes magyar eredmények a női körvívásban

HírKlikk 2024. július 9. 19:00 2024. júl. 9. 19:00

A magyarok közül Simon Sarolta szerepelt a legjobban a női verseny körvívásában a budapesti öttusa Európa-bajnokságon.

 A 39 fős mezőnyben 26 győzelemmel és 12 vereséggel második lett a továbbiakat jelentős mértékben meghatározó számban.

Ugyancsak eredményes volt a BOK Csarnokban felállított pástokon Alekszejev Tamara, aki 23 sikeres és 15 vesztett asszóval a hetedik-nyolcadik helyen végzett.

 Réti Kamilla zárt még pozitív mérleggel, 20/18-cal, ami 15-18. helyet ért a számára.

Erdős Rita ugyanannyi ellenfelét győzte le, mint amennyitől kikapott, a 19/19-es eredménnyel a 19-23. helyen zárt, míg a 14/24-gyel végző Bauer Blankának (33.) és a vívást 13 győzelemmel, illetve 25 vereséggel befejező Eszes Noéminek (34.) nehéz helyzetből kell majd elkezdenie a csütörtöki elődöntőt.

A szombati fináléba a két csoportból alapesetben az első kilenc-kilenc helyezett jut be, de a hat-hat fővel szereplő magyarok és ukránok közül csoportonként a három-háromból legfeljebb két-két öttusázó lehet ott a zárószakaszban. A döntőben ugyancsak a keddi vívásban elért eredmény lesz a kiindulópontszám.

Szerdán a férfiak selejtezőjét rendezik az Eb-n.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom