Szabó Nóra nyerte a női 10 kilométert a SPAR Budapest Maraton Fesztivál első napján

HírKlikk 2024. október 12. 20:00 2024. okt. 12. 20:00

Fantasztikus hangulat, izgalmas versenyek, színes programok és hatalmas tömeg jellemezte a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál szombati első napját.

A szervezők tájékoztatása szerint 110 országból mintegy 30 ezren neveztek a mozgás ünnepére, közülük 16 ezren már első nap teljesítették az általuk kiválasztott futó- vagy sétatávok valamelyikét, s zsúfolásig telt budapesti Pázmány Péter sétányon felépített fesztiválterületen.

A szombati, családi fesztivál napján a legkisebb óvodásoktól a legidősebb, 80 év feletti résztvevőkig nyolc futótáv, négy városi túra és a 2,3 kilométeres gyaloglás közül választhattak az indulók.

A mezőnyben sokan voltak, akik életükben először vettek részt szabadidős sporteseményen, hogy legyőzzék önmagukat és teljesítsék az általuk választott távot. A szombati nap leghosszabb távján, az S-Budget 10 kilométeres futáson a nők között az a Szabó Nóra nyert, aki a hónap elején Berlinben új maratoni országos rekordot futott.

„Nagyon szeretek itt futni, Budapest gyönyörű, szuper a hangulat, ezt mindenkinek át kell élnie egyszer. És soha nem felejtem, hogy 23 évesen én is teljesen amatőrként kezdtem, óriási élmény egy ilyen verseny" – nyilatkozta a célban Szabó, aki 33 perc 9 másodperces idővel új egyéni csúcsot futott.

A férfiak 10 kilométeres versenyét Gáll András (Trion SC) nyerte 31 perc 12 másodperccel.

A SPAR Maratonka sulifutamon 4000 diák és pedagógus vett részt, de rendeztek külön suliváltót, a kisgyerekes családok pedig az 1000 méteres Nestlé Családi Futáson állhattak rajthoz.

Az esélyegyenlőségi futamon fogyatékossággal, mozgás-, látás-, hallás- és intellektuális nehézségekkel élők, illetve segítőik teljesítették az 500 méteres távot. A mezőnyben, amelyet Szabó László, a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének elnöke indított el, ott volt Nagy Vivien, paralimpikon, boccia-játékos.

Folytatás vasárnap a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál klasszikus 42,195 kilométeres távjával.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom