Tömegbalesettel indult a Magyar Nagydíj

HírKlikk 2021. augusztus 1. 17:00 2021. aug. 1. 17:00

Bottas kicsúszott, amivel mind a két Red Bull versenyét tönkretette.

A Magyar Nagydíjon a teljes mezőny, élén a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal átmeneti esőgumival indult el a felvezetőkörre.

A rajtnál Hamilton jól indult el, így megúszta a mögötte lévő káoszt. Valteri Bottas rosszul indult a második helyről, majd elfékezte magát és meglökte az őt megelőző Lando Norrist. A két megcsúszó autó pedig belerohant az első kanyarnál feltorlódott autókba, köztük a rajt után második helyre feljövő Max Verstappenbe, és a harmadik helyen kanyarodni készülő Sergio Pérezbe.

Bottas egyből kiesett, majd a kavarodást közben Lance Stroll is rosszul fékezett, így a belső íven beleszállt Charles Leclerc Ferrarijába, kettejüknek pedig sikerült Daniel Ricciardót is megforgatniuk.

A nagy mennyiségű törmelék miatt megszakították a futamot, a Red Bull rohamtempóban, de nekiállhatott a javításnak az ekkor 13. helyen álló Verstappen kocsiján, akinek autóját azonban nem sikerült tökéletes állapotba varázsolni.

A második rajtra egyedül Hamilton állt ki, a többiek a boxutcába mentek, hogy száraz pályára való gumikat szerezzenek be.

Hogy ki járt jól, az az első rendes, versennyel töltött kör végén derült ki – Hamilton ekkor zavarta le a kerékcserét, ami után az utolsó helyre ért vissza nagy meglepetésére.