Élhetetlen országban élünk

Gusztos István 2023. június 20. 17:55 2023. jún. 20. 17:55

Aljas, uszító plakátok és „politikusok" között tengetjük napjainkat: talán az a legjobb, ha nem figyelünk rájuk. Elvégre szép dolgok is vannak még az életben, bár a Fidesz telhetetlenségében mindenre igyekszik rátenni a kezét.

A választani hajlandó emberek nagyjából fele a Fideszt támogatja – ha figyelembe veszem azokat is, akik a helyi Döbrögik „jóindulatára" szorulva elfogadják, eltűrni kénytelenek az apáskodó vagy éppen zsandárkodó felügyeletet, és szinte nyíltan döntenek, mikor választanak, ezt akkor is már-már képtelenség megérteni.

A lakosság nagyjából másik fele részben passzív, részben – ahogy azt Fricz Tamás a Hír Tv-ben [Vezércikk] „lényegre törően" megjegyezte – országidegen módon gondolkodik. Vagy bárhogy: esetleg egymással marakodnak, egymás rovására igyekeznek pozicionálni magukat, mondván: ej, ráérünk arra még…

A Fidesz 1998 óta – vagy régebben – igyekszik mérgezni az ország közéletét. E törekvésének látható, kikerülhetetlen jeleibe évek óta lépten-nyomon beleütközünk: a botrányos, nyíltan náci-nyilas szellemiségű Soros-plakátok után most itt vannak az újabb, az országot elborító hazug, uszító óriásplakátok: az ellenzék vezetőinek arcképével hirdetik, hogy a baloldal háborúpárti, háborúba sodorná az országot.

Nem igazán értem, hogy az ellenzék miért nem jelenti föl a fideszes „gondolatokat” közlő plakátok készítőit, mondjuk közösség elleni uszítás gyanújával. De egyéb bűncselekmény, akár választási csalás (kísérlete, előkészülete…) is szóba jöhetne – gondoljunk csak a  videóban elhangzó utolsó mondatra: „Emlékezzünk erre, amikor majd szavazunk!”

Döntően a Fidesz magatartása következtében a magyar politikai élet úgy eldurvult, úgy elmocsarasodott, hogy például közösség elleni uszítás gyanújával szinte a politika bármely szereplője ellen lehetne nyomozást indítani… Ok lehetne legalább a gyanúra például a hatalom gyakori lemaffiázása, letolvajozása, lehazaárulózása – persze, a hatalom lényegesen gyakrabban és régebb óta él ilyen eszközökkel, először tehát ellene kellene nyomozni… Ráadásul – jogállami eljárást föltételezve – az ellenzék megkísérelhetné állításainak teljes vagy részbeni bizonyítását, s ez a hatalomnak kellemetlen lehetne…

Az az állítás azonban, hogy az ellenzék háborúpárti, háborúba sodorná az országot, olyan hazugság, amely alkalmas lehet a közösség elleni uszítás megállapítására – s ez ügyben hivatalból kellene nyomozást indítani. Alkalmas lehet erőszakos cselekmények nyílt és közvetlen veszélyének megteremtésére.

Ennek veszélyét fokozza, hogy a plakátok fölerősítik azt a fideszes hazug, rágalmazó propagandát, amely szerint az ellenzék – a „dollárbaloldal” – idegen érdekek kiszolgálója, bérence. Mindez azt bizonyíthatja, hogy a vélelmezett közösség elleni uszítás szándékosan, előre megfontoltan, aljas indítékból történik.

Hogy ne ezt vélelmezzük, ahhoz a Fidesznek legalábbis igazolnia kellene az állítások igazságtartalmát – ez azonban nyilvánvalóan lehetetlen: bármennyire meghamisítja is a Fidesz, illetve hasbeszélő mutatványa az ellenzék szavait, azok nem értelmezhetők másképp, mint hogy Magyarországnak teljesítenie kell NATO-tagságból származó kötelezettségeit.

A Fidesz e tekintetben is szándékosan hagyja homályban, hogy adott esetben maga mit tenne.

Két lehetőség van.

  1. Nem teljesítené szerződéses kötelességét – a jelen kampány ilyesmit sugall. Ebben az esetben azonban ezt meg kellene mondani, és kilépni a NATO-ból, nyilván az EU-ból is.
  2. Hű szövetségesként viselkednék: akkor ezt kellene egyértelművé tenni, és azonnal abbahagyni a gyalázkodó, uszító plakátkampányt és propagandát.

Ha tréfának tekintenénk, eszünkbe juthatna – már csak a választásra utaló utolsó mondat miatt is – Mark Twain Választási hadjárat című műve. Csak hogy legyen fogalmunk a választási csalásról és erőszakos cselekmények veszélyének megteremtéséről…

Csak az a baj, hogy mindez tréfának túl komoly, túl veszélyes.