Micsoda piti, mocskos bosszú! Szennyes kis zsarolók technikája
Van vagy száz dolog, amit a kormánynak az egészségügyi, szociális és gazdasági válságban meg kellene lépnie.
Na persze van fontossági sorrend. És melyik rendelet volt nekik a legfontosabb?! Az, amelyikkel bosszút állnak a színművészetiseken, és meg is fenyegetik őket. Ebből látszik, milyen mély sebet ütött rajtuk az eddig leghosszabb, folytatással fenyegető ellenállási mozgalom, amelyik nem előttük, hanem a járvány előtt tette le ideiglenesen a fegyvert.
A friss-meleg kormányrendelet, a „Lex Vas utca" szerint az egyetemeken a fenntartó érvénytelenítheti a félévet, sőt, az egész tanévet is, például „a tanév rendjét fenyegető veszély miatt", ha nem „ellenőrizhető általa a tanulási kötelezettségek jogszerű teljesítése".
Ugyan a SZFE-n nemcsak megtartották, de gondosan adminisztrálták is az órákat, akkor is, amikor a lövészkancellár megpróbálta elzárni előlük a termeket és az eszközöket, a kormány kurátorbérencei ellophatják tőlük ezt a félévet vagy évet. Fenyegetésnek sem rossz: aki nem gazsulál időben, az évvesztes lesz. És nem minden szülő bírja pénzzel és idegekkel..
Mivel a hallgatók és tanáraik már perelnek, most azt is a rendeletbe foglalták, hogy pernek halasztó hatálya nincs.
A látszatra sem ügyeltek: a rendelet épp csak december 8-tól február 8-ig érvényes. Utána vissza is vonják, mint remélik, a SZFE hulláján lejtett örömtánc kíséretében. Már ha sikerül nekik.
Szerintem inkább ki kellene terjeszteni a jogszabály hatályát. Mi volna, ha olyan esetben, amikor nem ellenőrizhető általunk a kormányzati kötelezettségek jogszerű teljesítése, érvényteleníthetnénk a kormány félévét? Vagy egy évét. Vagy négyet. Persze érvénytelen félévre fizetés se járna.
Csak egyre vigyázzunk: nehogy évismétlésre buktassuk őket!