Bemutatták az iOS 14-et a 2020-as WWDC-n

Kaposi Levente 2020. július 3. 11:32 2020. júl. 3. 11:32

Az idei esemény nem mindennapi volt, hiszen online tartották meg az egész konferenciát, a vírushelyzet miatt.

A rendezvény rögtön az új iOS bemutatásával kezdődött. A legfrissebb operációs rendszer, ami az Apple telefonjain lesz elérhető, meglepően sok újdonságot fog tartalmazni. Összeszedtük a legfontosabb frissítéseket egy listába.

1. Widgetek: A widgetek eddig is léteztek, de valljuk be őszintén, nem sok hasznukat vettük eddig, ebben a formájukban. Azonban ez már a múlté, hiszen mostantól teljesen személyre szabhatjuk azokat és a főképernyőnkön is elhelyezhetjük majd, tetszésünk szerint. Azt mindenképpen elmondhatjuk, hogy az Apple igyekezett példát venni az Android rendszeréről, ahol már a widgeteket évek óta módosíthatják a felhasználók.

2. App Library: Ez az új feature sokak számára hasznos lehet, ugyanis a telefon automatikusan rendszerezi az alkalmazásainkat több mappába, amelyekben könnyedén meg tudjuk őket keresni.

3. Siri: Az Apple intelligens személyi asszisztense most még okosabb lett az előző verzióhoz képest. Az alkalmazás sokkal kompaktabb és jóval kevesebb helyet foglal majd a készülékünkön. A válaszlehetőségei is bővültek, amikkel jobban fog hasonlítani a kommunikáció egy emberi beszélgetésre, mint eddig.

4. iMessage: Az Apple saját üzenetküldő szoftvere nagy népszerűségnek örvend, köszönhetően annak, hogy rendszeresen frissítik a fejlesztők. Végre a kedvenc ismerőseinket kitűzhetjük a listánk tetejére, aminek biztosan sokan fognak örülni, mert ezentúl nem kell hosszan görgetni lefelé, hogy megtaláljuk azokat a személyeket, akikkel a legtöbbet beszélünk. A Messengerhez hasonlóan, mostantól tudunk válaszolni a konkrét üzenetekre, illetve meg is említhetünk embereket egy csoporton belül.

5.  Apple Maps: Az Apple saját navigációs rendszerét sem hagyhatjuk ki a listából. Igaz, nem érkezett rá annyi frissítés, mint vártuk, de legalább kaptunk egy új közlekedési lehetőséget, mégpedig a biciklis módot. Ez a funkció sajnos még csak korlátozott helyeken érhető el, de bízunk abban, hogy ezt is hamarosan kibővítik.

6. AppStore: Az Apple alkalmazás áruháza mostantól az NFC segítésével egy adott helyen fel fog ajánlani nekünk egy alkalmazást, ami megkönnyítheti az életünket. Például egy kávézóban a cég saját fejlesztésű appját le tudjuk majd tölteni. Ez az újdonság bánatunkra Magyarországon még nem lesz elérhető, de valószínűleg a közeljövőben kiterjesztik az országunkra is a támogatást.

7. Carplay: Idővel a modern autókban elfelejthetjük a fizikai kulcsokat, hiszen már a telefonunkkal is be fogjuk tudni indítani a járművünket.

8. Picture in Picture: Végre-valahára bekerült ez a nagyon fontos funkció, amire már nagyon sok iPhone tulajdonos várt. Mostantól, ha nézünk egy videót és kapunk egy üzenetet, nem kell megszakítanunk a tevékenységünket, hanem csak egyszerűen egy kis ablakban tudjuk tovább nézni, miközben válaszolunk az üzenetre.

Összességében az Apple igyekezett a trendeket követve, megreformálni az új iOS-t, amire – valljuk be – nagy szükség volt, ugyanis az Android már évekkel előbb jár, mint a kaliforniai cég operációs rendszere. Az iOS 14 valamikor az ősszel fog rendes formájában megjelenni. Jelenleg csak a béta verzió érhető el, amit még nem ajánlunk mindennapi használatra.