Európa 2020: a Remény himnusza

HírKlikk 2020. június 4. 07:17 2020. jún. 4. 07:17

Már több mint 3 millióan látták, hallották Ragány Misa és Nagy Szilárd: Európa 2020 – a Remény himnusza című dalát, amellyel szeretnék felhívni a figyelmet a járvány okozta kihívásokra. A mű egy feldolgozás, amely Varga Miklós-Varga Mihály dalából készült. A szerzőpáros most angolul is elkészítette a dalt, amelynek előadásában Mága Zoltán Liszt Ferenc- díjas hegedűművész működik közre.

A dal megjelenését követően is óriási sikert aratott itthon és határainkon túl is, ezért döntöttek az angol változat elkészítése mellett. „Eredetileg nem is gondoltunk rá, hogy elkészítsük a dal idegen nyelvű verzióját, de olyan sokan kérték, annyi helyről érkezett visszajelzés, hogy szeretnék angolul is hallani a feldolgozást, hogy végül belevágtunk” – mondta el Nagy Szilárd. Szerinte ez a dal lehet az összefogás himnusza a kontinensen. A dal fordítását Csarnai Borbála készítette és a szerzők szerint, nagyszerűen adja át a mű eredeti üzenetét. Ragány Miksa bízik abban, hogy külföldön is úgy fogadják majd a dalt, mint Magyarországon.

Az alkotók egy olyan videoklipet találtak ki a számhoz, amelyben magyar ismertségek játsszák majd a szereplőket. A klipben többek között feltűnik Schobert Lara, Keresztes Ildikó, Király Gábor, de köztük van a dal eredeti szerzője, Varga Miklós is, aki nagy lelkesedéssel fogadta a szerepet. „Amikor felkértek, hogy szerepeljek a külföldi verzió klipjében, nagy örömmel vállaltam, szimpatikus volt a kezdeményezésük” – magyarázta a szerző.

A dal üzenetével teljesen tud azonosulni, mondja Mága Zoltán, hiszen ő maga is elsők között reagált a vírushelyzetre és segített a fiatalok online oktatásában és a kórházak megfelelő felszerelésében is. Ragány Misa és Nagy Szilárd szintén megtisztelve érzi magát, hogy a dal hegedűszólóját egy olyan művész játssza, aki legutóbb még Michael Bublé lemezén szerepelt. „Hálaadó koncertünkkel tisztelegni szeretnénk azok előtt is, akik az alapvető szolgáltatások ellátását végezték a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetben, és biztosították a napi szükségleteink elérését" – fűzte hozzá a hegedűművész.