Nemcsak Eszter tökéletes teste miatt jó a Szőke ciklon...
|
2015. november 6. 07:30
2015. nov. 6. 07:30
Oly annyira nem, hogy a néző sokszor nem is arra figyel, pedig van mit nézni rajta. Nagyszerűre sikerült Szente Vajk rendezése a Játékszínben.
Pedig biztosan sokan óvták a színész-rendezőt, ezren elmondhatták neki, hogy a Rejtő regényeket lehetetlen színpadra vinni, vagy megfilmesíteni. Lám, mekkorát bukott még a nagy Bujtor István is a Három testőrrel. Szente viszont magasról tett minderre, és kitalálta az egyik legnépszerűbb Rejtő mű színpadi változatát. Jól tette.
Ha valaki azért vesz jegyet a darabra, hogy két óráig csapkodhassa a térdét a röhögéstől, nem fog csalódni.
Nehéz egy kritikusnak beismerni, hogy nem nagyon talál fogást egy darabon, de most ez van... Először is (közhely, de igaz) parádés a szereposztás. Földes Eszter, Őze Áron, Szerednyey Béla, Józsa Imre és Csonka András játssza a szerepeket. Mind a huszonötöt. Nem ritkán jeleneten belül lényegül át mondjuk Szerednyey féltő apából, gonosz rablógyilkossá. Őze Áron meg Rejtő Jenő ponyvaíróból angol lorddá. Teszik mindezt élőzene mellett. Merthogy a színpadon végig ott van a zongorájával a zeneszerző Gulyás Levente, aki emberfelettit kalimpál. Hol aláfest, hol kísér, de mindig üti a billentyűt...
No nemcsak ő dolgozik folyton, hanem a színészek is. Itt nincs idejük kiugrani a büfébe kávézni (vagy egy felest benyomni) két jelenés között. Itt annyi idejük van, hogy belebújjanak az újabb ruhába, és már jönnek is vissza. Ja, és közben a díszleteket is maguk tologatják. De ez szemmel láthatóan nem zavarja őket. Időnként határozottan azt éreztem, hogy legalább annyira élvezik a dolgot ők a színpadon, mint mi a Játékszín meglehetősen kényelmetlen székein. Az ülés ugyan kényelmetlen, de az akusztika remek, különösen akkor, amikor Józsa Imre ordítja el magát. Hihetetlen, hogy mennyi hang van benne. A nézőnek össze kell húznia magát, hogy elférjen tőle.
A legelesettebb figurákat Csonka Pici hozza, aki alighanem megdönti a káromkodás színpadi magyar csúcsát, amikor eltátogja, hogy b. meg a k. anyádat... (a folytatás öncenzúra miatt törölve). De beleszövi a mondataiba a ding dongot is, amelyet ugyan felednénk, de a kívánságműsorok miatt nem tehetjük. Sőt: német tudásának igazolására még a Gut, besser, gösser reklámot is elmondja a nézők legnagyobb örömére...
No és persze a címben már említett Földes Eszter. Amilyen ifjú, olyan ravasz. Bár rendesen felöltözve lép a színpadra, mindent megtesz azért, hogy a férfiember rájöjjön: nem sok hiba van a külsejében. Úgy térdel, hogy a tizedik sorban is lássák a dekoltázst, úgy terpeszt, hogy combfixvég fölé pillanthasson az érdeklődő... Mindenközben még játszik is. A hangjával is, az arcával is, a testtartásával is.
Nincs mese: nagyszerű előadás ez. Rejtő, ha látná, alighanem elégedetten csettintene, és ennél nagyobb elismerést Szente Vajk aligha kaphatna. Lehet, hogy erről a darabról kevesebben fogják ismerni, mint a Magyarország szeretlekről, de ki tudja: hátha filmet is csinálhat a szőke ciklonból...
Ha valaki azért vesz jegyet a darabra, hogy két óráig csapkodhassa a térdét a röhögéstől, nem fog csalódni.
Nehéz egy kritikusnak beismerni, hogy nem nagyon talál fogást egy darabon, de most ez van... Először is (közhely, de igaz) parádés a szereposztás. Földes Eszter, Őze Áron, Szerednyey Béla, Józsa Imre és Csonka András játssza a szerepeket. Mind a huszonötöt. Nem ritkán jeleneten belül lényegül át mondjuk Szerednyey féltő apából, gonosz rablógyilkossá. Őze Áron meg Rejtő Jenő ponyvaíróból angol lorddá. Teszik mindezt élőzene mellett. Merthogy a színpadon végig ott van a zongorájával a zeneszerző Gulyás Levente, aki emberfelettit kalimpál. Hol aláfest, hol kísér, de mindig üti a billentyűt...
No nemcsak ő dolgozik folyton, hanem a színészek is. Itt nincs idejük kiugrani a büfébe kávézni (vagy egy felest benyomni) két jelenés között. Itt annyi idejük van, hogy belebújjanak az újabb ruhába, és már jönnek is vissza. Ja, és közben a díszleteket is maguk tologatják. De ez szemmel láthatóan nem zavarja őket. Időnként határozottan azt éreztem, hogy legalább annyira élvezik a dolgot ők a színpadon, mint mi a Játékszín meglehetősen kényelmetlen székein. Az ülés ugyan kényelmetlen, de az akusztika remek, különösen akkor, amikor Józsa Imre ordítja el magát. Hihetetlen, hogy mennyi hang van benne. A nézőnek össze kell húznia magát, hogy elférjen tőle.
A legelesettebb figurákat Csonka Pici hozza, aki alighanem megdönti a káromkodás színpadi magyar csúcsát, amikor eltátogja, hogy b. meg a k. anyádat... (a folytatás öncenzúra miatt törölve). De beleszövi a mondataiba a ding dongot is, amelyet ugyan felednénk, de a kívánságműsorok miatt nem tehetjük. Sőt: német tudásának igazolására még a Gut, besser, gösser reklámot is elmondja a nézők legnagyobb örömére...
No és persze a címben már említett Földes Eszter. Amilyen ifjú, olyan ravasz. Bár rendesen felöltözve lép a színpadra, mindent megtesz azért, hogy a férfiember rájöjjön: nem sok hiba van a külsejében. Úgy térdel, hogy a tizedik sorban is lássák a dekoltázst, úgy terpeszt, hogy combfixvég fölé pillanthasson az érdeklődő... Mindenközben még játszik is. A hangjával is, az arcával is, a testtartásával is.
Nincs mese: nagyszerű előadás ez. Rejtő, ha látná, alighanem elégedetten csettintene, és ennél nagyobb elismerést Szente Vajk aligha kaphatna. Lehet, hogy erről a darabról kevesebben fogják ismerni, mint a Magyarország szeretlekről, de ki tudja: hátha filmet is csinálhat a szőke ciklonból...
