Elárverezik Vajna Timi üzletének gyémántjait, mert bedőlt

HírKlikk 2020. november 22. 19:40 2020. nov. 22. 19:40

Egy éve zajlik az egykoron Vajna Tímea kisebbségi tulajdonában álló gyémántkereskedő cég, amelynek most elárverezik a maradék készleteit és a Dorottya utcai üzlet berendezését is.

Vajna Tímea szerint csak a lúzereknek nem telik gyémántra – ezt mondta legalábbis a Dorottya Diamond Palace Kft kisebbségi tulajdonosaként a Dorottya utcai gyémánt üzlete megnyitásakor – emlékeztet cikkében a 24.hu. De a cég már egy éve felszámolás alatt áll, a bolt pedig még korábban bezárt.

A cég mérleget nem adott le sem a tavalyi, sem a 2018-as évről, így nem tudni, mekkora adósságot hagyott hátra az exkluzív üzlet, amelyről Andy Vajna özvegye korábban azt mondta egy interjúban, hogy – a Mr. Funk fánkozó cégéhez hasonlóan – „folyton loptak belőle”.

Többek közt 137 ékszert, illetve értéktárgyat akarnak eladni 2 millió forint értékben és 3,7 milliót várnak az üzlet berendezéséből is. De ez az árverés-fajta olyan, hogy akár lefele is lehet licitálni.