Máris gigasiker a Beatles legújabb és egyben legutolsó dala – a klipet is megmutatjuk

HírKlikk 2023. november 4. 19:15 2023. nov. 4. 19:15

Óriási várakozás övezte a Beatles utolsó dalának megjelenését: a Now and Then készítésénél az eredeti tagok mellett a mesterséges intelligencia is besegített.

A dalt John Lennon 45 évvel ezelőtt kezdte el írni, azt követően, hogy a zenekar 1970-ben feloszlott. Lennon New Yorkban demót is készített a készülő dalhoz, amelyet halála után felesége, Yoko Ono az egykori zenekar tagjainak adta. Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr Lennon demóiból készítette el a kilencvenes évek közepén a Free As a Bird és a Real Love című dalokat. A Now and Then nótával azonban nem tudtak mit kezdeni a felvétel gyenge minősége miatt – számol be a dal hátteréről a pozsonyi Új Szó.

Most azonban a mesterséges intelligencia alkalmazásával meg tudták oldani ezeket a problémákat. Lennon felvételéből elsősorban a vokált és a zongoraszót kellett szétválasztani, illetve kiszűrni a háttérzajokat. A most napvilágot látott dalba, amelyet a még két élő Beatles-tag, Paul McCartney és Ringo Starr tavaly vett fel, Lennon felvételei mellett Harrison 1995-ben felvett gitárszólamai is bekerültek.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom