Megújultak a busójárás színterei Mohácson

HírKlikk 2020. október 30. 11:56 2020. okt. 30. 11:56

Egy több mint 850 millió forintos beruházás eredményeként újították fel és építették át a busójárás központi színtereit, s szereztek be a rendezvények színvonalát emelő eszközöket Mohácson – közölte az Duna-parti város önkormányzata az MTI-vel.

A mohácsi önkormányzat közleményében emlékeztettek arra, hogy immár tizenegy esztendeje képezi az UNESCO szellemi-kulturális örökség részét, így egyre több látogatót vonz a busójárás. A fejlesztések indokaként hozzátették: a tömegek színvonalas kiszolgálása elengedhetetlenné tette a rendezvény egyik fő helyszínének számító Deák tér és a Hősök parkja teljes rekonstrukcióját, a Busóudvar korszerűsítését, a rendezvényt szolgáló infrastruktúra megújítását.

Mint írták, a tavaly nyár óta zajló beruházások részeként, a busójárásra érkezők gasztronómiai ellátását szolgáló, a máglyagyújtás Széchenyi téri helyszínétől háromszáz méterre lévő Deák teret rendezvénytérré alakították. A téren egy négyszáz négyzetméteres vízmedence létesült, amelyet rendezvények alkalmával kiürítenek és nézőtérré alakítanak. A park tengelyében lévő rendezvényterületet árusító sávvá alakították, ott a kitelepülő árusok számára elektromos áram, víz- és szennyvíz-csatlakozási lehetőséget biztosítottak.

A fejlesztésekkel csaknem tízezer négyzetméternyi felületet láttak el burkolattal – jelentős részben térkövekkel –, sétányokat építettek, növényeket telepítettek, korszerűsítették a közvilágítási rendszert és utcabútorokat helyeztek el. Így a Deák tér és a Hősök parkja a tömegrendezvények időszakán kívül városi közparkként funkcionálhat – írták a közleményben.

Megvalósult a park területén meglévő műalkotások restaurálása, áthelyezése is, a tér keleti oldalán pedig Trischler Ferenc szobrászművész munkája, a három alakos Busók ördögkeréken című szoborcsoportot állították fel.

A Busóudvarban a kor elvárásainak megfelelő élményelemeket kínáló technikai fejlesztések is megvalósultak, interaktív kiállítás jött létre. Emellett a busójárás színvonalát javító eszközöket is beszereztek, így – egyebek mellett – egy negyven négyzetméteres LED-fal, motoros fedésű színpad, korszerű hang- és fénytechnikai berendezések, több mint száz kézműves sátor és másfél száz sörpadgarnitúra is a városba került.

Az önkormányzat közlése szerint, a fejlesztések illeszkednek a mohácsi közterületek felújításával kapcsolatos önkormányzati programba. Ennek részeként, tavaly adták át a városban a több mint félmilliárd forintból megújult, 2,5 hektáros zöldfelületű Szepessy parkot is.

Forrás: MTI