Sikeresen visszatértek a civilek az űrből

HírKlikk 2021. szeptember 19. 12:05 2021. szept. 19. 12:05

Az űrben keringve beszélgettek két napig többek között a St. Jude gyermekkórház néhány páciensével valamint Tom Cruise-zal és Elon Muskkal, emellett egy tudományos kísérletet is elvégeztek az első, kizárólag civilekből álló űrmisszió tagjai. Az űrbéli kaland után sikeresen visszatértek a Földre a Dragon űrkapszula magyar idő szerint vasárnap, kevéssel éjjel 1 után landolt az Atlanti-óceánban.

Jared Isaacman, Hayley Arceneaux, Chris Sembroski és Dr. Sian Proctor három napot töltöttek el 575 kilométeres magasságban a Föld körül keringve, ezzel ez lett az első olyan űrmisszió, aminek tagjai kivétel nélkül civilek voltak.

Maga a visszatérés már egy nappal korábban megkezdődött, amikor a Dragon űrkapszula 365 kilométeres magasságig ereszkedett, az Inspiration4-misszió innen kezdte meg a Föld légkörébe való visszatérést nagyjából 50 perccel a földet érés előtt – írta meg a Rakéta.

A legénység tagjainak elég mozgalmas két napjuk volt, hiszen az űrben keringve beszélgettek többek között a St. Jude gyermekkórház néhány páciensével valamint Tom Cruise-zal és Elon Muskkal, emellett egy tudományos kísérletet is elvégeztek, amelynek keretében azt tanulmányozták, hogy milyen hatással van az emberi szervezetre a mikrogravitáció. A küldetést finanszírozó Isaacman elsődleges célja az Inspiration4-gyel az volt, hogy adományokat gyűjtsön a gyermekkórháznak, amelyből a küldetés honlapja szerint eddig mintegy 150 millió dollár jött össze.