Százezer ember előtt játszani eufórikus érzés

Rengeteg gitár vesz körül minket itt, a Hangszerplázában. Ha most egyet választhatnál, melyik lenne az?

Egy Ibanez. Őszintén szólva, bármelyiken szívesen játszanék, de az Ibanez áll hozzám a legközelebb. Szóval mindenképpen Ibanezt választanék.

Mi kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen gitármárka képviselője legyen? Mit jelent ma egy endorsement egy zenész életében?

Régen inkább az számított, hogy valaki sokat turnézzon zenekarral. Ma sokszor már az online jelenlét is elég. Vannak influenszerek, akik hatalmas eléréssel rendelkeznek, de nem feltétlenül koncerteznek. Én még a „régi iskolából” jövök, nekem mindig a színpad volt az alap. Az volt a fontos, hogy minél többet, minél több ember előtt koncertezzek.

Engem az Ibanez 2015–16 körül keresett meg. Előtte volt már más szerződésem, de később átigazoltam hozzájuk, és azóta is együtt dolgozunk.

Van kedvenc hangszered?

Igen, van egy neonzöld LA Custom Shop gitárom, amit nagyon szeretek. Kettő ilyen különleges hangszerem van, ezekhez ragaszkodom leginkább.

Tavaly mennyit koncerteztél?

Ha mindent összeadok, nagyon sok volt. Fesztiválok, turnék, különböző projektek. Volt, hogy egyik helyről mentünk a másikra megállás nélkül.

Milyen volt a Tankcsapdával játszani?

Főleg fesztiválokon játszottunk együtt. Erdélyben, Debrecenben, nagy helyszíneken. Nekem ez különleges élmény volt, mert gyerekkoromban is hallgattam őket. Egyfajta nosztalgia is volt, de közben szakmailag is inspiráló.

Melyik volt a legnagyobb közönség, ami előtt valaha játszottál?

Lengyelországban egy ingyenes fesztiválon. Százezres tömeg volt kint. Este a Prodigy játszott, ott már egymillió körüli közönségről beszéltek. Elképesztő élmény volt.

Mikor döntötted el, hogy nemzetközi pályára mész?

18–19 éves koromban kezdtem komolyan gondolkodni ezen. Akkor döntöttem el, hogy megpróbálom külföldön is. Londonban jelentkeztem egy zenei iskolába, bekerültem a legjobb nyolc közé, ösztöndíjat nyertem, és ott kezdődött minden.

Könnyű volt külföldön érvényesülni?

Egyáltalán nem. Ami itthon eredménynek számít, ott semmit nem jelent. Mindent elölről kellett felépíteni. Nehéz volt, de rengeteget tanultam belőle.

Gyerekként erről álmodtál?

Persze. Pont ilyennek gondoltam. Gyerekként még hatalmas eufória volt minden nagy koncert. Ma már ez a munkám része, rutinná vált, de még mindig nagyon szeretem.

Milyen egy turné a kulisszák mögött?

Fárasztó. Főleg Dél-Amerikában vagy Ausztráliában, ahol sok a repülés. Ráadásul a járatok szinte sosem indulnak időben. Elhagyott hangszerek, késések, kevés alvás – a fáradtság adott. Európában busszal jobb, ott lehet pihenni.

Volt vicces vagy durva élményed turnébuszon?

Volt egy sofőrünk, akinek hiányzott az egyik lába, és nagyon hirtelen fékezett. Aludni szinte lehetetlen volt. Volt, aki inkább ájulásig ivott, hogy el tudjon aludni. Én próbáltam józan maradni.

Ma már nem bulizol annyit?

Nem. Inkább alszom. A pihenés a legfontosabb. Ha nem alszol, nem tudsz jól játszani. Egyébként nem szeretek másnapos lenni.

Van időtök városnézésre?

Néha igen. Voltunk Afrikában szafarin, Costa Ricán madarakat nézni. De sokszor csak a repülőtér–hotel–koncert háromszög van. Ha pedig tengerparton vagyunk, a gitártechnikusunkkal rendszeresen jet-skizünk.

Más érzés itthon játszani?

Igen. Miskolcon például mindig jobban izgulok. Itt van személyes kötődés, szemben Amerikával. Itthon ismernek, számít a véleményük, és jobban szeretnék teljesíteni. Külföldön nincs, aki miatt izgulnom kellene.

Mi a turnéélet legnehezebb része?

Az alváshiány és a jetlag, ezeket nem lehet megúszni. A színpadon minden szép, de mögötte sok fáradtság van. Nekem ma már a legfontosabb, hogy tudjak pihenni. Ezért nem is iszom, mert így jobban regenerálódom.

Hiányzik valami Magyarországról?

A saját ágyam. A megszokott környezet. A család, a barátok. Hidd el, nem a gulyásleves.

Mesélj a második szólólemezedről!

Instrumentális anyag, olyan, mint az első. Nem volt mögöttes koncepció, egyszerűen dalokat írtam, és kiadtam őket. Gyors tempóban készült, két turné között.

Szeretsz stúdiózni?

Őszintén? Nem igazán. A dalszerzést szeretem, a felvétel nagyon fárasztó. A zenészlét egyik legnehezebb része. Néha sávonként, hangonként kell felvenni dolgokat.

Mi motivál mégis?

Amikor elkészül, és hallom, hogy jó lett. Akkor úgy érzem, megéri.

Milyen módszerrel írsz dalokat?

Ha egy hónap alatt nem halad, akkor elengedem. Kell határidő, különben sosem fejezném be.

Mit tanácsolnál egy 17–18 éves zenésznek?

Játsszon másokkal. Koncertezzen. Menjen ki a színpadra. A net jó, de nem helyettesíti az élő zenélést. Ott egyszer kell jól játszani, nem ötvenszer.

Mit gondolsz az AI-ról és a jövőről?

Szerintem pont emiatt fel fog értékelődni az élő zene. Az emberek igazi élményre vágynak.

Mi tart még mindig motiváltan?

A közösség. A metal közeg összetartó. Ha egyszer bekerülsz, hosszú távon számítanak rád.