Vatikán: május 18-án tartják az új katolikus egyházfő beiktatási szertartását
|
2025. május 9. 19:10
2025. máj. 9. 19:10
Május 18-án iktatják be tisztségébe XIV. Leó pápát – jelentette be pénteken a Vatikán.
A beiktatási misét – a hagyományokhoz híven – a római Szent Péter téren tartják, délelőtt 10 órakor. Az eseményre számos világi és vallási vezetőt meghívtak – derül ki a közleményből.
Elődje, Ferenc pápa 2013-as beiktatási szertartásán mintegy 200 ezren vettek részt.
Az új pápa egyelőre megtartja Ferenc pápa legfőbb vatikáni alkalmazottjait – áll a Szentszék közleményében.
A csütörtökön megválasztott pápa május 21-én tartja az első audienciáját. Előtte, május 12-én a tervek szerint fogadja a konklávéról tudósító újságírókat, május 16-án pedig a Szentszéknél akkreditált diplomatákat.
Forrás:
MTI