A választók dilemmája: Parlamenten kívül jobb lenne?

KlikkTV 2020. június 13. 14:36

A héten megjelent két fontos közvélemény-kutatás, amelyek egyes eredményeikben jelentős eltérést mutatnak. Ezeket a Publicus Intézet és a Medián jegyzi. Hann Endre, a Medián ügyvezetője őszinte értetlenségét fejezte ki, ugyanis szerinte ezekben a kutatásokban csalni, vagy manipulálni nem igazán lehet. 

Május végi, június eleji kutatási eredményük rámutatott arra is, hogy bár a Fidesz nem erősödött, de nem is gyengült, maradt 40 százalékon. Ellenben február óta szavazóik aktívabbak, elkötelezettebbek. A lehetséges ok a kormány kommunikációjában rejlik: talán sikeresen elhitették az emberekkel, hogy a járvány felett a kormány győzedelmeskedett, s talán a felhatalmazási törvény körüli vitából is a Fidesz jött ki jól – a választók szerint.

Hann Endre azonban egy érdekességre is felhívta a figyelmet: „a parlamenti pártok gyengültek, az azon kívüliek – így a Momentum, a Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk is – erősödtek. Ez talán a parlamenti politizálásból való kiábrándulást jelzi”.

A legújabb nemzeti konzultációra úgy reagált: „szívből elutasítom, ilyen kérdéssorokért egy első éves, közvélemény-kutatást tanuló diák röpülne.”