A válságok évét éltük

KlikkTV 2020. december 21. 08:53

Idén utolsó alkalommal beszélgetett Lendvai Ildikó és Németh Péter. Lendvai évzáró, az évet összefoglaló mondatában úgy fogalmazott: „ez az esztendő a válságok éve volt.” Hozzátette: „az egészségügyi válság mellett szociális is tapasztalható, amely felszínre hozott olyan látens, lappangó, szélsőségesen rossz helyzeteket, amelyeket eddig nem feltétlenül látott mindenki. Emellett az oktatás mély problémáit is láthatjuk. Ezeket a válságokat nem tudja kezelni az állam! Kiss Jánost idézve – az már régen nem kérdés, hogy ez nem jogállam, de mostanra arra is fény derült, hogy már nem is állam!”

„Emellett az ellenzék – egészen valószínű, hogy – egy listán, együtt fog indulni a választáson” – mondta Lendvai Ildikó, majd elárulta, hogy Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségének örülne a legjobban.