Ágh Attila: december 31. után egészen másképp fog kinézni az ország politikai térképe

KlikkTV 2024. szeptember 7. 10:00

A legnagyobb veszélyt az Orbán-rezsimre a középmezőny jelenti, amelynek a létbiztonságát fenyegeti az orbáni elvonás, és annak a területnek a tönkremenetele, amit ő ural. Ez egy olyan folyamat, amit még nem nagyon vettünk észre, és a sajtó sem tálalja, de megindult a Fidesz belső bomlása – mondta a KlikkTV Tíz című műsorában Ágh Attila politológus professzor, aki szerint most nincs itt az ideje összefoglalni az évet politikai szempontból, mert a legjelentősebb esemény, az uniós elnökség zajlik. Egészen másképp fog kinézni az ország politikai térképe december 31. után – fogalmazott és hozzátette, az újabb konfliktus, amelyet Orbán Kijevtől Washingtonig tett őrült utazása okozott, felerősítette, hogy az unió megsokszorozta az elvonásokat, ismét előtérbe került a jogállamiság, és az Európai Unió történetében először nem ott tartottak eseményt, ahol az elnökség helyszíne van.

Ágh Attila szerint sokan úgy gondolják, már csak szűkített értelemben tagja Magyarország az uniónak, bizonyos funkciókat nem lehet rábízni, vörös vonal van a különböző intézményekben, hogy magyar képviselő oda ne kerüljön be, ez látványos volt az Európai Parlamentben. Ez már direkt konfrontáció – fogalmazott.

A professzor a műsorban beszélt még az Egyesült Államokkal való kapcsolatról, a fiatalokról, akiknek két választásuk van, vagy a migráció vagy egy jelentős változás az országban, szól arról, hogy mitől és hogyan más a jelenlegi középgeneráció, mint Magyar Péteré, amelyik ugyan a Fidesz-érában nevelkedett fel, de sokkal professzionálisabb, és arról is, miért nem hasonlít a jelenlegi helyzet a ’80-as évekre, amikor az MSZMP felbomlott.

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom