Amerika most sem nyugszik, választási törvénymódosításra készül

KlikkTV 2021. április 3. 19:19

Küszöbön áll az amerikai választási törvény változtatása. Mindkét politikai tömb a saját szája íze szerint szeretné alapjaiban megváltoztatni a szisztémát. Horváth Gábor, a Népszava külpolitikai rovatvezetője elmondta, miért látják szükségesnek ezt az amerikai politikusok: „van egy több évtizedes, demográfiai folyamat, ami miatt a Republikánus Párt szavazóbázisa zsugorodik. Most az összes helyi republikánus vezető olyan szabálymódosításokra készül, ami a nem fehérbőrűek hátrányát okozza. De a demokraták is egy óriási csomaggal készülnek, mert félnek attól, hogy soha többet nem nyernek szövetségi választást, ha nem változtatnak a politikájukon”.

Mindeközben a volt elnök sem tűnt el a színről. Horváth elmondta: „mostanra minden közösségi média fellázadt Trump ellen. Neki pedig hiányzik, hogy kapcsolatot tarthasson az emberekkel úgy, hogy ne kelljen interjút adnia a médiában, mert azok a fura újságírók még kérdeznének tőle. Ezért indított egy honlapot, ami a 45. elnök hivatala címet viseli, ami azt mutatja, hogy ő még most is hivatalban lévő elnöknek tekinti magát”.