Az európai politikában közbeszerzés-császár hajóján nem nyaralhatna kormánypolitikus

KlikkTV 2020. szeptember 2. 17:46

Somogyi Zoltán szociológus, a Political Capital alapító-tulajdonosa szerint: „ma egy kormánypolitikusnak nem kell megmagyaráznia, mit miért csinál. Ezt hozta a kétharmad és a NER tíz éve. Keleten ez elfogadottabb, nyugaton akár bele is bukhatnak. A politikus viszont annyit enged meg magának, amennyit a választók, az ország megengednek neki”. Hozzátette: „én abban az európai típusú politikában hiszek, ahol nem elfogadott, hogy egy kormánypolitikus a közbeszerzések egyik legnagyobb haszonélvezőjének hajóján nyaral”.

Az ősszel kezdődő uniós parlamenti időszaktól, ahol a jogállamisághoz kötött finanszírozásról is szó lesz. Somogyi Zoltán az eddigi uniós mozgások alapján azt mondta: „nem várok változást. Az eddig status quo-párti, Kelet-Európával megengedőbb politika, valamint az, hogy a német autógyárak hazánkban a német érdekeket képviselik, emellett pedig az, hogy nem látják az Orbán-kormány alternatíváját, addig minek változtatnának? Csak akkor szólnának bele a magyar folyamatokba, ha látnák esélyét a cserének, látnák a végkimenetelt.”