Bod Péter Ákos: Orbán „kifocizta” magát a pártszövetségekből

KlikkTV 2024. június 22. 10:00

A költségvetés, a gazdaság helyzete elkerülhetetlenné teszi a kormány számára a megszorító intézkedéseket – még akkor is, ha azokat „konszolidációnak” nevezik, hangoztatta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár, az MNB korábbi elnöke. Az Unió a covid-járvány idején elengedte a gyeplőt, most azonban az EU valamennyi tagjától felelős magatartást várnak el.

Az állami költségvetést újra komolyan kell venni, ami azt is jelenti, hogy csökkenteni kell a kiadásokat, amit a kormány a „konszolidáció” érdekében tett lépésként ad el. A politikailag tájékozatlan, mintegy 2 milliós Fidesz-törzsszavazó réteg is észre fogja venni a negatív jeleket.

A lakosság nagy többsége nem is tud arról, hogy a kormánynak már régen végre kellett volna hajtania az uniós bíróság ítéletét a menekültekkel való bánásmód kérdéseiben, de azt tudatosan, szisztematikusan nem tették meg. Ezért kell most az éves védelmi kiadásaink háromszorosát kitevő büntetéseket kifizetni, amiket az uniótól kapott támogatásokból vonnak majd el. Nem csoda, hogy a kemény bírósági ítélet hírére a forint árfolyama is megremegett.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom