Csintalan Sándor: aki Pintér abortuszrendeletében részt vesz, az egy erkölcsi nulla

KlikkTV 2022. szeptember 19. 13:53

Amint Csintalan Sándor véleménye, úgy az abortusz kérdése sem jobb- vagy baloldali. Az ostobaság egyetemleges, amint erről, illetve Pintér Sándor érthetetlen rendeletéről is kifejtette a véleményét Németh Péternek a Klikk TV Mélyvíz című adásában.

A téma kapcsán felháborodott hangokra úgy reagált a Magyar Nemzet, hogy „hörög a baloldal”. Csintalan szerint „érdektelen, hogy mit ír az állam szolgája. Aki ebben a diskurzusba belefolyik, önmagát, a családját, a személyi kapcsolatait erkölcsileg, emberileg, mindenfajta szempontból olyan szinten alázza meg, ami mérhetetlen.”

Meggyőződése, hogy „ki ennek a végrehajtásába belemegy az egy erkölcsi nulla. Mi meg hörgünk.”

„A jó ideje rettegő magyar végrehajtó hatalmasságok, a NER, az Orbán-dinasztia időről-időre méltatlan emberi vitákba kergetik a választópolgárokat. Ez pedig arról árulkodik, hogy miközben kifosztják az országot, ettől rettegnek is és igyekeznek elterelni a figyelmet.”

„Igazából az foglalkoztat, hogy megélem-e, hogy ez az ország elindul-e az Euro-atlanti integrációban, a lehetséges közjó megteremtésének az irányába. Erre egyelőre a válaszom a nem.”