Felcsuti Péter: minden, amit Trump az unió ellen tervez, érinti a magyar gazdaságot is

KlikkTV 2025. január 1. 12:00

Egy nagyon alacsony bázisról elképzelhető két és fél, három százalékos növekedés, ezt az OECD, az IMF és az Európai Bizottság elemzői is így látják, de ez messze van a 3 és 6 százalék közöttitől, amit a kormány ígér – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Felcsuti Péter közgazdász, a Magyar Bankszövetség korábbi elnöke. Hozzátette, valószínűleg javulni fog a költségvetés hiánya, de hogy minden gondunk megoldódna, azt a szervezetek nem igazolják vissza. Nagy kérdés a forint árfolyama, de semmi nem mutatja, hogy 2025-ben erősödne. 

Varga Mihály feladata már nem a gazdaság lesz, hanem jegybankelnökként a forint értékének megőrzése, és már most hirtelen kiderült, hogy jó lenne, ha eurónk lenne – emlékeztetett Felcsuti Péter. „Varga ezt korábban ki nem ejtette a száján, de bármit csinál, amivel támogatja a kormány politikáját, és elszáll a forint, akkor a saját sírját ássa.”

Annak, hogy ki az Egyesült Államok elnöke, mindig van hatása arra, hogy mi történik Magyarországon vagy milyenek lesznek a pozíciói vagy mozgástere a világban, de kőkemény tény, hogy Magyarország külgazdaságának 80 százaléka az Európai Unióval bonyolódik és nem az Egyesült Államokkal. Csakhogy minden, amit az amerikai elnök az Európai Unióval tervez, sújtja a magyar gazdaságot is.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom