Gy. Németh Erzsébet: rendőröknek készült teszttel vizsgálják a gyermekvédelmi dolgozók alkalmasságát
A kegyelmi ügy kirobbanásakor sokan azt hitték a politikában is, hogy a kormány megértette, kell valamilyen lépést tennie – mondta Gy. Németh Erzsébet, a DK politikusa a KlikkTV Mélyvíz című műsorában arról, hogy semmi nem változott a gyermekvédelemben, illetve csak annyi, hogy a területen dolgozókat próbálják megalázni azzal a teszttel, amelyet ki kell tölteniük, hogy kivizsgálják, megfelelnek-e az elvárásoknak. Rámutatott, egy olyan törvényt fogadtattak el, amely miatt a gyermekvédelemi ágazatban dolgozók közül sokan - nevelőszülők, gyámok, szakemberek - nem kívánják, és nem is tudják tovább vállalni a folytatást. A kérdéseket ugyanis nem a szakma állította össze, hanem a Nemzeti Rendvédelmi Szolgálat – tette hozzá.
„Erre a megalázó vizsgálatra másfél millió forintot különített el az állam, arra pedig, hogy a gyermekek mindennapjait jobbá tegyék, 92 millió forintot.”
Gy. Németh Erzsébet szerint ebből nincs politikai haszna a Fidesznek, egy normális országban inkább kára lenne, csak erről nincs tudomása az embereknek.
A politikus optimistának tartja magát abban a kérdésben, hogy nőni fog a pártja támogatottsága, mert mióta újra erőteljesebben jelen van a politika, már látszik, hogy nemcsak megtartotta támogatóit, hanem erősödött is a DK.