Így trükközött az Orbán-kormány a devizahitelesekkel szemben

KlikkTV 2025. július 31. 23:08

A jómódú és a Fideszhez köthető devizaadósókat mentette meg a kormány, mindenki mást az út szélén hagyott, sőt belerúgta az árokba – jelentette ki Szepesházi Péter ügyvéd a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.

A jogász elmondta, hogy a forintosítás után valamennyivel kisebb lett a törlesztőrészlet, de a legtöbb devizaadósnak 2015-ig már felmondtak vagy a felmondás szélén táncolt például egy féléves hátralékkal, ahonnan nem tudta visszahozni magát.

Szepesházi Péter szerint a kormány a szokásos módon járt: egy réteget megmentett, ezáltal leszalámizta a devizahiteleseket, megakadályozva a nagy összefogást, a nagy tüntetéseket a részükről. A kormány harsogta, hirdette, hogy megmentette a devizahiteleseket, valójában - vélekedett az ügyvéd - a középosztály közepétől lefele lévőket kifejezetten sújtotta.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom