Kéri László: október 23-án elkezdődött a kampány

KlikkTV 2024. október 25. 12:00

Orbán Viktor és Magyar Péter is kampánybeszédet mondott, így megkezdődött minden idők leghosszabb kampányidőszaka. Érdekes volt, hogy Orbán is úgy beszélt Magyar Péterről, ahogy ő saját magáról, mintha már biztos lenne, hogy kormányváltás lesz, és Magyar Péter a következő miniszterelnök – mondta Kéri László politológus, a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.

A politológus szerint Orbán Viktor most érthette meg, vagy most szólt neki valaki, hogy „főnök itt baj van”, beszédében megjelölte a választási ellenfelet, stigmatizálta, és fel is emelte. Elkezdte bábkormánynak hívni, pedig még ők kormányoznak, a beszéd végére pedig már csak logikátlan hazugságokat sorolt. A miniszterelnök már csak egy nagyon szűk fideszes táborhoz szólt. 

Ezzel szemben Magyar Péter ünnepi beszédében most már a csalódott fideszesekhez is beszélt, nyílt ajánlatot küldött nekik. Beleharapott abba a részbe, ahonnan még jöhetnek szavazói. A lehetséges programpontokat elkezdte sorolni, mint például a KATA visszahozása. 

Most olyasmi történik, amire a rendszerváltás óta nem volt példa. Vannak a pártok, amelyeknek van infrastruktúrája, de nincs társadalmi bázisa, és van a Tisza, amelynek még nincs infrastruktúrája, van viszont nagyon erős és egyre növekvő társadalmi bázisa. 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom