Két Magyarország létezik: Orbánéké és a magyar népé

KlikkTV 2025. július 7. 23:14

Magyar közéleti személyiségek levelet írtak az ukrán népnek, amelyben kiálltak a szomszédos ország mellett. A levélre válasz is érkezett.

Levelünk címe az volt, hogy Levél az ukrán népnek, amire Levél a magyar népnek címmel érkezett válasz. Ez a népi diplomácia megvalósulása – mondta Herényi Károly, az MDF volt alelnöke, a levél egyik aláírója a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.

Herényi Károlyban a 80-as évek két Magyarországának képe idéződött fel. „Létezik egy hivatalos Magyarország – nem tudjuk, hogy mekkora a támogatottsága, ezt Orbán Viktor és a kormány képviselő – és létezik egy másik Magyarország” – fejtette ki. Szerinte már nem lehet azt mondani, hogy ez a másik Magyarország látens, mert látható: az elküldött levél is látható és a Pride-felvonulás is látható volt, ami azt jelenti, hogy kettészakadtunk. „Elszakadt a hivatalosság attól az ábrándjától, hogy az egész Magyarországot képviseli” – fogalmazott.

Herényi Károly elmondta, hogy az ukrán válaszlevelet huszonhárom közéleti személyiség írta alá, köztük az ukrán írószövetség volt és jelenlegi elnöke, egy Nobel-békedíjas szerveztet elnöke, de van köztük vendéglős és volt hadifoglyok is. A levélben leírták: tudták, hogy van egy másik Magyarország, Petőfi Sándor és Nagy Imre Magyarországa.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom