Kocsi Ilona: jeleket adunk arról, hogy élünk, létezünk és a szakmát képviseljük

KlikkTV 2022. május 17. 06:33

Amennyiben sikerül a mostani rezsimet jobb belátásra bírni, vagy egy következő választáson legyőzni, akkor talán egy új kormányzati erő komolyabban veszi a nyilvánosságot, a sajtószabadságot egyaránt. Többek között erről is beszélt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke a Klikk TV Mélyvíz című műsorában Németh Péter vendégeként.

A hazai sajtóviszonyokat érintő legrövidebb s egyben legnehezebben megválaszolható kérdéssel kezdődött a beszélgetés: ma Magyarországon sajtószabadság van vagy nincs? „A helyzet az is-is állapotában van” – válaszolta a MÚOSZ elnöke.

Nem terveznek direktben a politikai „túloldal” felé nyitni, mivel álláspontja szerint a szakmai norma egy és oszthatatlan. „A tagságban, sőt az elnökségben is vannak úgynevezett jobboldali, konzervatív beállítottságú kollégák is, akik nem álltak be propagandistának, hanem megmaradtak gondolkodó újságírónak. Mi szakmailag vagyunk egy szervezet és a tagságtól vagyunk erős közösség.”