Kulcsár István: nem ezt ígértétek
Kulcsár István Rózsa Ferenc-díjas és Aranytoll díjas újságíró, író, rádiós és televíziós személyiség volt a vendége a KlikkTV Erősítő című műsorának.
A beszélgetés apropóját az adta, hogy most jelent meg a szerző huszadik, Szülőföldem, Lipócia című könyvének második bővített kiadása.
A 93. életévét augusztusban betöltő Kulcsár István a műsorban számos történetet elevenített fel gazdag pályafutásából, köztük azt is, aminek az aktualitását a második magyar űrhajós, Kapu Tibor űrutazása adja. 1961 áprilisában érkezett a hír Budapestre, hogy a szovjetek felbocsátották az első ember vezette űrhajót, Jurij Gagarin őrnaggyal a fedélzetén. A sikeres űrutazást követően harmadnap ünnepélyes keretek között fogadták a Vörös téren a világ első űrhajósát. Az ünnepélyes eseményt a Magyar Rádió is élőben közvetítette, a feladattal pedig Kulcsár István bízták meg, ő utazott ki a szovjet fővárosba. Ez volt a magyarországi rádiózás történetének első - nem sport - élő közvetítése.
A „Nem ezt ígértétek!” Kulcsár István egyik önéletrajzi ihletésű regényének címe, amelyben hiteles korrajzot fest a negyvenes és a korai ötvenes évekről. A címben szereplő mondat a halálra ítélt Rajk László belügyminiszter utolsó szavai.