Lakatos Júlia: saját csapdájába esett a liberalizmus
Mélyponton van most a liberalizmus, mert a ’90-es évek nagy forradalmai után volt egy nagyon erős ajánlata a világ számára, a liberális demokrácia képe, amelyre fel tudtak nézni, egy friss új gondolat, ami egy életmintát mutatott – mondta a Klikk TV Tíz című műsorában Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ nemzetközi igazgatója arról, van-e jövője a liberalizmusnak.
Donald Trump hatalomra kerülése nyitotta meg az utat, hogy elkezdjünk beszélni arról, mit jelent ma ténylegesen a liberalizmus, és ez nem könnyű kérdés, mert van gazdasági, politikai liberalizmus és beszélhetünk magáról az ideológiáról, valamint annak aspektusairól – tette hozzá. „Ezek keverednek és a politika ezt kihasználja. A liberalizmus mumus számos politikus számára, Orbán Viktor is egy saját rendszerképet tudott erre felhúzni. Kell a kritika róla, de nem mindegy, hogy ki beszél róla. A politológusoknak is beszélni kell róla, a közbeszédben is meg kell jelennie, mert Magyarországon háttérbe szorult egy kicsit az utóbbi időben”.
Elérte a liberalizmus azokat a célokat, amelyekért harcolt nagyon sok éven keresztül és amikor elfogadott normákká válnak bizonyos kérdések, akkor a továbbiakról nincs szó – fogalmazott arról, hogy ezáltal a liberalizmus saját csapdájába esett.