Magyar Péter célja, hogy miniszterelnök-jelölti kihívóként jelenjen meg
Szentpéteri-Nagy Richard politikai elemző és Kanász-Nagy Máté, az LMP országgyűlési képviselője voltak a KlikkTV Puccs című műsorának vendégei.
Azzal, hogy fiatal, rátermett, megfelelő testi és fizikai adottsággal, illetve komoly munkabírással rendelkezik, Magyar Péter jól ágyaz meg annak, hogy potenciális miniszterelnökként jelenjen meg – véli Szentpéteri-Nagy Richard. A politikai elemző szerint 2024 nagyon izgalmas év volt, és olyan változások történtek, amelyekre senki nem számított.
Kiderült az is, hogy Lázár Jánosnak miniszterelnöki ambíciói és politikai céljai vannak, potenciális utódként tekint magára – magyarázta Szentpéteri-Nagy Richard arra reagálva, hogy a miniszter Hajdú Péter műsorában azt mondta: a Fidesznek a választási vereség esetére is van forgatókönyve, és bár a Fidesz nem tart attól, hogy 2026-ban megbukik, de ilyen esetre is fel vannak készülve.
Szentpéteri-Nagy Richard szerint a Fidesz alvezérei eddig érdekeltek voltak Orbán Viktor hatalmának fenntartásában. Meg is ígérhették nekik, hogy évek múlva – feltételezések szerint 2030 után – egyikük megkaphatja a hatalmat, addig viszont ott kell lenni a frontvonalban. Most viszont nagy változás történt: Magyar Péter megjelenése után felmerült ugyanis, hogy 2026-ban a Fidesz elveszítheti a választást. Bár ez még messze van, Lázár János és az alvezérek így a Fidesz megmentőiként léphetnek fel.
Az év legfontosabb eseménye a kegyelmi ügy volt, a döntést abban pedig bizonyosan Orbán Viktor hozta meg – tette hozzá Szentpéteri Nagy Richard. Orbán elbújt a két politikus asszony szoknyája mögött, a balhét ők vitték el, miközben Orbán akár bele is bukhatott volna a botrányba. Ez benne volt a pakliban, de csak magyar Péter vette észre, az óellenzék nem.