Mélyvíz: az év elején senki sem számított ilyen magas inflációra

KlikkTV 2021. december 31. 11:41

A Mélyvíz idei utolsó adásának vendége Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. főmunkatársa és Kéri László politológus volt. Az évértékelő beszélgetésben Petschnig Mária Zita kifejtette, hogy a kormánynak „trükköznie” kell majd az államadóssággal, mert az első három negyedéves adat a GDP arányában 80,5 százalék volt és ezt le kellene vinni 80 százalék alá.

„Lehet trükközni az árfolyammal, meg lehet vásároltatni a barátokkal az államadósság egy részét, amit majd később visszaveszünk, a kincstári egységes számlát is meg lehet egy kicsit emelni” – sorolta a kormány lehetőségeit a közgazdász.

Kéri László elmondta, hogy nem tudjuk még, hogy hogyan robban be nálunk a koronavírus omikron variánsa és annak milyen következményei lesznek. Kéri kifejtette, hogy ő maga már a negyedik oltást várja.

„Én azt tanultam meg az elmúlt másfél évben, hogy semmi se biztos, de magadért tegyél meg mindent, hogy a lehető legkisebbre szorítsd a kockázatát annak, hogy megbetegedj” – fogalmazott Kéri.

Petschnig hozzátette, hogy már az év elején is az volt a kormány járványkezelése, mint most: „a járványról nem mondunk semmit”. A közgazdász arra is felhívta a figyelmet, hogy „az év elején senki sem számított ilyen magas inflációra”, hiszen januárban csak 3 százalékos volt az infláció.

Kéri elmondta, hogy ő arra számított, hogy a tavalyi két hullám tapasztalatai után a kormány nagy erővel neki fog állni az egészségügy és az oktatásügy hibáinak kijavításának.

„Ehhez képest, amire nem számítottam elkezdődött a magyar felsőoktatás privatizációja” – jegyezte meg Kéri.