Orbán az EU szegényei közé vezette Magyarországot

KlikkTV 2020. július 25. 13:49

A maratoni EU-csúcsról hazatérve, Orbán Viktortól megtudhattuk, hogy a hét éves költségvetésben plusz hárommilliárdos forrást kap országunk, „amit csak úgy érhetett el a miniszterelnök, ha bevallotta, mekkora szegénység van hazánkban, hiszen csak azok a tagállamok kaptak extra forrásokat, ahol az emberek az unió GDP átlagának felénél is kevesebbet keresnek” – mondta Szent-Iványi István, külpolitikai szakértő. 

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy „a megállapodás első nagy erőpróbája az Európai Parlamentben lesz, hiszen az uniónak két költségvetési hatósága van: a Tanács, amely most döntött, és a Parlament. Utóbbinak nagyon világos álláspontja volt a jogállamiságot illetően, amely nem abban a formában teljesült, ahogyan azt várták. Ámbár a kormányzati kommunikációval ellentétben, a jogállamiság – burkoltan ugyan – benne van a megállapodásban.”

A kormányfő hazatérve, azt mondta, Angela Merkeltől azt az ígéretet kapta, hogy a német soros elnökség végéig megoldódik a 7-es cikkelyes eljárás, amire a szakértő úgy reagált „hivatalosan ilyen német álláspont nincs. És nem is tehet ilyen ígéretet Merkel, hiszen egyedül ő nem dönthet, maximum javaslatot tehet.”