Orbán „békemissziójára” válaszul az Európai Bizottság felrúgja a hagyományokat

KlikkTV 2024. július 21. 10:00

Ha valaki valamilyen intézményt képvisel, elfelejtheti, hogy magánemberként tegyen bármit is. De a magán- és közfunkciók közti határ is elmosódik. Így gondolják Bánó András vendégei - Holoda Attila energetikai szakértő és Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász, politológus - a KlikkTV Heti Egyenleg című politikai elemző műsorának folytatásában. 

Orbán Viktorral kapcsolatban senki sem hiszi el, hogy békemissziós körútján, amikor elment Kijevbe, Moszkvába, Pekingbe majd onnan Washingtonba a NATO-csúcstalálkozóra, illetve meglátogatta Donald Trumpot is otthonában, azt magyar miniszterelnökként tette. Bár ő ezt állítja, azért Putyin is azonnal „leütötte a labdát”, amikor azt mondta, hogy az EU soros elnökeként üdvözli Orbánt Moszkvában. Ezután csodálkozik valaki azon, hogy az Európai Bizottság úgy döntött, hiába Magyarország az unió soros elnöke, nem küldi ide a kormányfőket, a minisztereket, csak alacsonyabb szinten képviselteti magát a magyar elnökség különböző rendezvényein? 

Belpolitikai szempontból Orbán Viktor a szükséges babérokat learatta a látogatásaival, az erre érkezett válaszokról nem fognak beszámolni – vélte Holoda Attila. Szentpéteri Nagy Richard szerint itt arról is szó van, hogy Orbán Viktor soros elnökként miként csapja be a világ közvéleményét, beleértve a magyart is. Ez az akció, hogy a fél világot körbe utazta az adófizetők pénzén, csak a magyar miniszterelnöknek volt jó, senki másnak a világon.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom