"Orbán már régen nem szuverén döntéshozó"

KlikkTV 2020. december 29. 13:30

Évértékelő sorozatunk következő állomásán Petschnig Mária Zitával, a Pénzügykutató tudományos főmunkatársával és Kéri László, politológussal beszéltük át az év történéseit. Kéri szerint „az idei évben a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a magyar kormány mennyire nem tud másképp viselkedni, mint ahogy azt az elmúlt tíz évben tette. A duma megváltozott, de a mögötte lévő döntéshozatal ugyanaz!". Petschnig – ezt alátámasztandó – úgy fogalmazott: „idén úgy folytak itt a pénzek a haveroknak, mintha nem lenne válság!”

A politológus kijelentette, hogy „Orbán Viktor már régen nem szuverén döntéshozó, hanem a mögé kiépített érdekháló irányítja”, amire a közgazdász úgy replikázott, „ez itt egy érdekbeszámításos politika, ahol a végső szót Orbán mondja ki, de az az igazán érdekes, hogy minek, vagy kinek a hatására!”