Petschnig Mária Zita és Kéri László: mit tesz az Orbán-kormány, ha fél

KlikkTV 2021. november 11. 20:49

A Klikktv Mélyvíz című műsorában együtt szerepelt két közkedvelt szakértő, Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt főmunkatársa és Kéri László politológus, akikkel áttekintettük hazánk gazdasági és politikai jelenét és jövőjét.

A közgazdász szerint a magas infláció jövőre is velünk marad, ezért arra számít, hogy a nyugdíjasok a választási év elején meg fogják kapni a nyugdíjemelést. Hozzátette, hogy a kormánynak most semmi sem drága, mert félnek. Kéri László ezzel egyetértésben kifejtette, hogy ez a hatalom elvesztésétől való félelem abban is megmutatkozik, ahogyan és amilyen mértékben mentik ki a vagyont alapítványokba azért, hogy ha veszítenek, túléljék ellenzékben is a következő négy évet.