Pulai András: az orosz és a kínai elnöknek kellene szerepelnie a Fidesz plakátkampányán

KlikkTV 2023. november 21. 18:46

Még Csurka István idejében, amikor a MIÉP elnöke erősen antiszemita politikát folytatott, hamar zsidó lehetett az is, aki valójában nem volt az. Elég volt valakinek csak „zsidó bérencnek” lennie, máris bekerült a dobozba. Most elég sorosistának, vagy Soros György fiának lenni ahhoz, hogy felkerüljön a Fidesz következő kampánya óriásplakátjára - hangzott el a KlikkTV Mélyvíz című adásában. Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet arra is, hogy a Fidesz kommunikációjában sosem arra kell figyelni, amit mondanak, hanem arra, amit kihagynak belőle. Ugyanis a „Ne táncoljunk úgy, ahogyan ők fütyülnek” plakátokról pont Putyin és a kínai elnök hiányoznak.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom