Rangos Katalin: az elmúlt évtizedekben sokat változott a hírértékrend

KlikkTV 2022. január 4. 18:24

„Iszonyú sokat változott az, hogy mit tekintünk hírnek” – mondta a KlikkTV Tíz című műsorában az újságíró, majd hozzátette, hogy szerinte a televíziózás és a rádiózás egy olyan típusú fordulatot vett, amelyről nem gondolta volna, hogy bekövetkezik.

„Az értékrend és a hírértékrend akkorát változott, amelyre nem számítottam” – fogalmazott.

Rangos Katalin kifejtette, hogy szerinte a kereskedelmi tévék beindulásakor alakult át a felfogás, de a régebbi generáció, nem tud kilépni abból, amit megtanult.

„Van bennünk annyi arisztokratizmus, hogy azt mondjuk, ez a hírfelfogás” – tette hozzá Rangos.

Az újságíró azonban kiemelte, hogy nem gondolja azt, hogy csak az a jó, amit ők csinálnak, mert „a világ változásaival szembe menni idiotizmus lenne”, mivel a digitális világ teljesen más rendszert hozott létre.