Szabó Bence: egy olyan elnöke van a vívószövetségnek, aki bosszúálló és gonosz

KlikkTV 2020. július 27. 18:12

Szabó Bence, kétszeres olimpiai bajnok vívó, tavaly a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki címéért, most a Vívó Szövetség elnökjelöltjeként indult, de mindkétszer alul maradt. Becsapottnak érzi magát. 

Véleménye szerint, a megválasztott Csampa Zsolt, helyettes államtitkár, volt fideszes országgyűlési képviselő, nem szakmai előélete miatt lett elnök, hiszen a beszéde is olyan volt, mint „annak idején a KISZ-titkároké”. Szabó Bence úgy véli, butaság azt gondolnia bárkinek is, hogy azért eshet el a szövetség kormányzati bevételektől, mert nem kormánypárti vezeti azt, hiszen Gyárfás Tamás és Baráth Etele szövetségei sem sínylették meg.

Egy olyan elnöke van a vívószövetségnek, aki bosszúálló, gonosz és a nagy bajnokok nyolcvan százalékával nincs jóban. „Nem lehet úgy egy szövetséget vezetni, hogy nem tiszteljük a sportág tradícióit” – mondta a bajnok.

„Solti Antal és László Dezső, a két szavazatcsináló ember a kis klubocskákkal – öt közülük inaktívan létező – voltak képesek műhelytámogatásokkal befolyásolni az eredményt” – jelentette ki Szabó.