Totyik Tamás: befogadta a strasbourgi bíróság a pedagógus-sztrájkjog korlátozásának ügyét

KlikkTV 2024. október 2. 12:00

Most a kormányon a sor, de nem tudjuk, hogy mit fognak válaszolni az Emberi Jogok Európai Bíróságán a beadványunkra - mondta Totyik Tamás a KlikkTV Mélyvíz című műsorában, ugyanis hamarosan Strasbourgba kell menniük a magyarországi sztrájkjog korlátozásával kapcsolatos ügyük egyeztetési szakaszának következő állomására. 

A Pedagógus Szakszervezet (PSZ) elnöke emlékeztetett, azért fordultak a bírósághoz, mert a magyar kormány a sztrájk alatti minimális szolgáltatások mellett olyan korlátokat vezetett be, amely nem az oktatás, hanem az alapvető közszolgáltatások területéhez tartozik: a tömegközlekedéshez, az energia- és egészségügyi szolgáltatáshoz. Az oktatásnál csak abban kell megállapodni, hogy hogyan látják el a gyerekek felügyeletét, ahogyan azt más országokban is teszik. Ehhez képest itthon többi között a sztrájk idején az órák felében tanítani kell, a végzős osztályoknál pedig nem maradhat el óra – magyarázta Totyik Tamás.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom