Tüttő Kata: nem csodálkoznék, ha Lázár János lemondana

KlikkTV 2023. július 13. 18:55

Úgy tűnik Lázár csodatörvényével, az építési és beruházási törvénnyel még a Fidesz által megválasztott köztársasági elnök sem ért egyet, hiszen Novák Katalin előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól. Nem csodálkoznék, ha ezután Lázár János lemondana - mondta Tüttő Kata, főpolgármester-helyettes, az MSZP alelnöke a Klikk Tv Mélyvíz című adásában.

A műsorban az is szóba került, hogy a Fővárosi Önkormányzat több üggyel is a bírósághoz fordul, például annak kapcsán, hogy a vízműveket arra kötelezi a kormány, hogy 10 évvel ezelőtti áron adják a vizet a nyereséges gyógyszergyáraknak, vagy az akkumulátorgyáraknak, hoteleknek. Tarlós István Magyar Nemzetnek adott interjújára reagálva Tüttő Kata elmondta, ha igaz, hogy óriási vagyonnal vették át a Fővárosi Önkormányzatot, akkor Tarlós idején hogyhogy évekig nem volt pénz az M3-as metró felújítására, járműkorszerűsítésre, útfelújításra? Miért nem kezdődött el a Lánchíd felújítása?

Komoly adóssággal vettük át a fővárost, rengeteg felújítani váró úttal, felüljáróval, velem egykorú villamosokkal, ami egy nőnél fiatal, de egy villamosnál sok. Nem hibáztatom Tarlóst, hiszen a maga idejében, zárt ajtók mögött ő is nagy csatákat vívott a kormánnyal, hiszen Orbánék akkor is fosztogatták a fővárost - mondta Tüttő Kata.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom