Van-e elég sértett ember a Fideszben ahhoz, hogy pedofil ügyben új információ kerüljön elő

KlikkTV 2024. február 27. 10:00

A pedofil botrány közvetlen utóéletéből látszott, hogy okozott egy kisebb törést a Fideszben, ami amúgy is létezett, csak most kicsit nyilvánvalóbbá vált – mondta Rajnai Gergely, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője a KlikkTV Puccs című műsorában. A szakértő szerint ugyanis Magyar Péter, Varga Judit exférje, arról is beszélt, hogy a Fideszen belül léteznek belső ellentétek és elégedetlen erőcsoportok. Mivel a botrány bonyolult és szövevényes, még az is lehet, hogy valakinek van a birtokában olyan információ, amit akár májusban, a választások előtt akarnak nyilvánosságra hozni.

Sulyok Tamás vonatkozásában úgy látja: a Fideszben úgy próbáltak köztársasági elnökjelöltet választani, hogy abból a legkisebb botrány legyen.

A pozíció korábban elsősorban külpolitikai volt, Novák Katalin más típusú imidzset vitt, mint a kormánytagok. Sulyok Tamásból viszont nehéz influencert csinálni, vagy olyan szobákba bevinni, ahová Novák Katalin Zelenszkijjel vagy más nyugati vezetőkkel való tárgyalása során bejutott. A következő két hét szempontjából Sulyok Tamás kiválasztása biztonsági játék volt, de a következő öt évet nézve Novák eltávolítása a Fidesznek nagy veszteséget jelent.

Rajnai hozzátette: az ellenzéknek érdemes lett volna egy közös erős jelöltet választania, mert így napirenden tarthatta volna a pedofil ügyet.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom