Lánczi Tamás és Nagy Feró is az MTVA fizetési listáján

Zutyu 2020. február 27. 13:16 2020. feb. 27. 13:16

Csak úgy repkednek a százmilliók az MTVA 5 millió forintot meghaladó szerződéseit tartalmazó listán, amit a Hírklikk közérdekű adatigénylése nyomán tett közzé az MTVA szerda este 10 óra körül.

Az évi 100 milliárd forintból működő közmédia gazdálkodása igencsak átláthatatlan. A cég honlapján meglehetősen rendszertelenül ömlesztve teszik közzé az információkat. A Hírklikk közérdekű adatigénylésének benyújtása előtt, tavaly márciusig volt fellelhető a szerződéseik listája. Az jól látszik, hogy nem járnak rosszul a Fidesz-közeli ügyvédi irodák. A Rogán Antal propagandaminiszter ügyvédjeként elhíresült Kovátsics Ügyvédi Irodával olyan keretszerződést kötöttek, amelynek értelmében, havi legfeljebb 2,5 millió forintot számlázhatnak. A Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda viszont egy négy éves keretszerződést tudhat magáénak, 96 millió forint értékben, ugyanekkora összegért szerződtek a Darázs és Társai Ügyvédi Irodával, ugyancsak négy évre. 

Ugyanazok a Fidesz-közeli cégek gyárthatják a legdrágább műsorokat a közmédiának. Közülük is kiemelkedik az Apropó Média Kft, amely sokáig Halkó Gabriella, a TV korábbi gazdasági vezetőjének érdekeltségébe tartozott, akit Habony Árpád köreihez szokás sorolni. Halkó, amikor a TV2-höz került, eladta cégének részesedését Blázy András gyártási producernek.

A cég 2019-ben az alábbi műsorokat gyárthatta: 

– 256, 3 millió forintért készíthette a Jó ebédhez szól a nóta című műsort;

– 77,4 millióért készítették a Noé Barátai című produkciót;

– 23,5 millióért készítették a CHI a Belső erő című havi magazinműsort, ami a küzdősportokkal foglalkozik és Erdei Zsolt egykori bokszoló a műsorvezetője;

– 245 millió forintért a Dal című vetélkedőt készíthették 2018 decembere és 2019 márciusa között;

– 456 millió forintért gyárthatták a Ridikül című műsort 2019 januárja és június vége között

– 347 millióért gyárthatták a Ridikült 2019. június és december közt;

– 42,3 millióért gyárthatják a Noé Barátait idén január és március közt;

– 243 millióért a Ridikült – ez a szerződés 2019 december és 2020 március vége közt fedezi a napi műsor gyártási költségeit;

– 113 millióért gyárthatják a Jó ebédhez szól a nótát idén január és június közt;

– 11,3 millió idén júniusig a Belső Erő című műsor költsége;

– 273,9 millióért készíthették a Kamara Vtrtuózok komolyzenei tehetségkutató műsort.

A Summa  Produkció szintén Halkó korábbi üzlettársának, Blázy Andrásnak a cége. 25, illetve 29 millióért készítették a Summa című magazinműsort, illetve az Unió 28 című műsorokat is. 

Szintén a Halkó-Habony körhöz sorolják a HD TV Hírstúdió Kft-t, ami Kiss Ferenc és Kiss János tulajdonában van. Róluk még 2016-ban írta meg a Népszabadság, hogy „jó kapcsolatot ápolnak Halkó Gabrielláva"l, emlékeztetett 2017-es cikkében a 444, amikor megírta az MTVA akkori szerződéseiről szóló cikkét. A vállalkozást 2019-ben sem hagyták őket az út szélén: 

– 279 millió forintért készíthették el Az Ön is tudja című vetélkedőjüket;

- 113 millióért gyárthatták az OJD Irodalom 26 percben című műsort, amely Orbán János Dénes fideszes író köztévés műsora;

– 122 millióért a Történelem és magyar mindenkinek című produkciót.

A Dextra Média Kft a Kiörés túra kapcsán került be mostanság a hírekbe, mert annak tulajdonosa Moys Zoltán az egyik szervezője a Kitörés túrának. A cég két műsort gyárthatott 2019-ben is: 

– 102,7 Kárpát expressz;

– 50 millió Hazajáró január-június,  millió július és december között. 

A Médiaműhely Produkciós Kft azzal került be alakulása után nem sokkal a hírekbe, hogy a frissen alakult cég 700 milliós megbízást kapott rögtön létrejötte után. A társaságban tulajdonos volt Mucsányi Marianna, Szadai Károly felesége. Szadai többek közt Kövér László személyi titkára volt, jelenleg pedig a médiahatóság egyik, kilenc évre bebetonozott tagja. A felesége ex-cége az utóbbi évben is sok műsort készíthetett az MTVA-nak: 

– 52 millióért gyártották tavaly a Trendidők és a Hangtár című műsorokat;

– 11,96 millióért készítették a 25 éve történt című közéleti magazint;

– 11,96 millióért a 100 éve történt című produkciót;

– 12,48 millióért a Korkóstoló című gasztro magazint;

– 16 millióért készíthették az Édes anyanyelvünk című műsort. 

A Ragyogó Évezred Kft készítheti az Új családi Kör című műsort, amiért 2019-ben több mint 400 milliót kaptak. Az Opten szerint, mindössze egy alkalmazottat foglalkoztat a cég, a tulajdonos és ügyvezető Tóth Erzsébet Ágnest. Ők készíthetik az Életkor című műsort is 26 millióért. 

Jutott pénz emellett arra is, hogy Lánczi Tamást, aki bloggerként már több mint 15 milliót kapott a közmédiától, most „szakmai támogatás, szakértői támogatás nyújtása projekt jelleggel”címen kapott megbízást 5 millió 397 ezer forintért. Lánczi a tavaly nyári szakításig Schmidt Mária egyik háttérintézményél dolgozott, korábban a Századvég elemzőjeként ténykedett, s rendszeres vendége a közmédia műsorainak is, ahol elmagyarázza, miért van igaza a kormánynak és miért alkalmatlan szerinte az ellenzék. 

A listákból kiderül hogy évente csak a műsorvezetésért 7-7 millió forintot kaszálhat Bagi Iván, illetve Nacsa Olivér, akik az utóbbi években felfedezték magukban a politikai elemzőt és egymásra licitálva adják a kormányt támogató interjúikat. Sőt, a köztévén futó, elvileg humoros műsoraikba is rendszeresen belecsempésznek némi kormánypropagandát. Ugyancsak 7 millió forintért producerkedik  a Petőfi Tv-n Nagy Feró. Az év sportolója című produkció kizárólagos jogaira 36 milliót költött a közmédia, méghozzá a Magyar Sportújságírok Szövetségének fizettek ki ekkora summát. A szervezet irányítója, Szöllősi György, aki Orbán Viktor miniszterelnök kedvenc újságírója és egy ideje a Nemzeti Sport főszerkesztője is egyben. 

Háromszor 90 milliót költött az MTVA szinkronizálásra, a Pannónia Szinkron Kft,-vel, a Mahir Szikron Kft-vel és a Masterfilm Digital Kft-vel egyaránt. 

Több szerződést kötöttek a Volt Fesztivál szervezőjével is. A Volt 88 milliót kapott a Petőfi Zenei Díj díjátadó gálájának megszervezésére, ami a Strand Fesztivál nulladik napján zajlott le. De 10 milliót kaptak az egész fesztivál rögzítésére és felhasználására is. 27 millióért a Nagy-Szín-Pad című produkcióra is a Volt Kft-vel szerződtek. 

A napokban elhunyt  Csukás István íróval a Süsü, a sárkány folytatására írtak alá egy 26 milliós szerződést. 

A Trisó Produkció Kft 2020 végéig 320 millió forintért készítheti a Fábry Show-t, amely a tévés tulajdonában áll. A kéthetenként képernyőre kerülő produkció így alkalmanként 13,3 millió forintba kerül. Szintén Fábry cége készítheti 118 millió forintért a Kabaré című műsort, ami a Kossuth Rádióban fut és a BUÉK 2020 elkészítése is a csomag része volt. 

A Filmart Kft 130 millió forintért készítheti el a a Magyar Krónika című produkcióját. A Magyar Golf Szövetség 18 millióért készítheti el a Golf című magazinműsort. 

Az Elra Technoport Kft 144 millió forintért készítheti az Ötödikes című oktatási magazint, szintén ez a cég 50 millióért gyárt riportokat az MTVA műsorai számára. 

168 millió forintért készítheti az összes nemzetiségi műsort a Medimédia Kft nevű cég, amelyik már évek óta készíti a nemzetiségi műsorokat. Amikor a cégnek kiszervezték először e produkciókat, még a közmédia is beszámolt arról, hogy több nemzetiségi szószóló is tiltakozott a kiszervezések ellen. 

A Zászlóshajó Kft 158 millió forintért készítheti magazinműsorát az A38 hajóról, egyébként részben ez a cég működteti a kulturális intézményt is. Az A38 másik működtetője, az A38 Kft. 58 millióért készítheti el a Kulisszák mögött, illetve az A38 színpadán című produkciókat. 

A Sziget Kulturális Iroda megjelenési lehetőséget biztosított a közmédiának a Gyerek Szigeten, a Volt Fesztiválon, illetve a Szigeten, amiért 20 millió forintot fizettek ki. 

57 millióért készítheti el a Divat és Design című műsorát Dunai Anita stylist cége, a Sam Film Bt. Dunai annak kapcsán is bekerült a hírekbe, hogy esküvői megjelenéséhez Orbán Ráhel tőle is kért és kapott tanácsokat.