Loki! Vakvágány vagy kisiklás?

Nem fogok sem sírni, sem nevetni, csak néhány olyan – talán közismert – tényre hívom fel a figyelmet, amelyekről érdemes lenne elgondolkodnia a magyar labdarúgás „atyamestereinek”.

2014-ben adták át az új Nagyerdei Stadiont (bekerülési érték: 12,5 milliárd forint), amelynek befogadó képessége 20.340 fő. Magyar viszonylatban magasnak nevezhető az átlagos nézőszám, hiszen a Fradi (9.175 fő) és a DVTK (4.574 fő) után a DVSC következik 3.962 fővel. Érdekesség, hogy legtöbben a múlt hétvégi – élet-halál jelentőségű – „kiesési rangadón” voltak az arénában: 9.400-an. A stadion élvonalbeli focikihasználtsága nem éri el a 20 százalékot, ami egy nagy futball-hagyományokkal rendelkező megyeszékhelyen csak igen szerény eredménynek minősíthető. Jó hír viszont, hogy a teljes nagyerdei sportkomplexum ennek ellenére is önfenntartó (nem termel veszteséget), és az üzemeltetési büdzsé elbírja azt is, hogy a város és vonzáskörzete nem igazán mutat érdeklődést a foci iránt. Az ötvenezerrel kevesebb lakosú Miskolcon többen járnak meccsre, mint a hajdúsági fővárosban, holott a DVTK sem csillogott az utóbbi időben.

Debrecen lakossága meghaladja a 200 ezret, az ország második legnagyobb városa. (A rossz nyelvek szerint, az ország jövendő fővárosa – persze ez csak olcsó poénkodás volt részemről). Az NB1-ben éppen, hogy bennmaradt Paks lakossága 18.600 fő, a bronzérmes Felcsúté 1.688, a stabil élvonalbeli Mezőkövesdé 16.500, Kisvárdáé szintén 16.500 fő. A négy település együttes lélekszáma nem éri el az 55 ezret. Nem bántva a kisvárosiakat, de miként fordulhat elő, hogy Kecskemét, Szolnok, Szeged és Nyíregyháza után egy újabb alföldi megyeszékhely, egy újabb – egyébként dinamikusan fejlődő – nagyváros veszti el élvonalbeli csapatát? Van stadion, van akadémia, van pénz, van politikai akarat és támogatás, és mikor mindez összejön, akkor eltűnik a minőségi labdarúgás. Hogy van ez? Miért van ez? „Hab a tortán”, hogy a távozó kétszázezres Debrecen helyett újabb két fővárosi csapat érkezik az NB 1-be: a néző nélküli MTK és Budapest egyik kerületi csapata, a Budafok. A tizenkét csapatos magyar élvonalban pillanatnyilag tehát öt fővárosi együttes van, miközben az ország legjelentősebb gazdasági és kulturális központjainak klubjai a másodosztályban vegetálnak és termelik a veszteséget.   (A húszcsapatos Premier League-ben a 8,5 milliós Londonnak is öt élvonalbeli csapata van. Lehet, hogy ebben az értelemben mi az angol mintát követjük?) „Szégyenszemre” Berlin, Róma és Milánó beéri két-két élvonalbeli csapattal.

A magyar labdarúgás egy évtizede állami irányítás alá tartozik, és állami pénzből gazdálkodik. A mindenható állam a fent leírt torz helyzeten – direkt és indirekt eszközökkel – már régen változtathatott volna. Nem tette. A hibás struktúra és a teljesítménykövetelmény hiánya is hozzájárult ahhoz, hogy a korábban nagyon sikeres debreceni együttes most kudarcot vallott. Pillanatnyilag csak az a kérdés, hogy a Loki végleg kisiklott vagy csak átmenetileg vakvágányra tévedt? De hosszabb távon gondolkodva, arra is válaszolniuk kell az illetékeseknek, hogy a teljes magyar foci „szerelvénye” még meddig zakatol hátramenetben?