Tíz újszülött fertőződött meg egy temesvári szülészeten

HírKlikk 2020. április 7. 19:14 2020. ápr. 7. 19:14

Tíz újszülött fertőződött meg az új koronavírussal az elmúlt napokban egy temesvári szülészeten – jelentette be kedden a romániai stratégiai kommunikációs törzs. Egyik újszülött édesanyja sem bizonyult fertőzöttnek.

 Az újszülöttektől és édesanyjuktól több nappal ezelőtt vettek mintát, amelyet hétfőn elemeztek. Ekkorra már kilenc újszülött és édesanyjuk elhagyta a kórházat. A kialakult helyzet miatt, a tisztségéből azóta leváltott Temes megyei tisztifőorvos és a kórház igazgatója egymást okolta.

Nelu Tataru egészségügyi miniszter a Digi24 hírtelevíziónak elmondta: egy héttel ezelőtt derült ki, hogy a szülészet személyzetéből vannak, akik megfertőződtek. Ekkor a kórház teljes személyzetétől, valamennyi kismamától és csecsemőtől mintát vettek. E minták kielemzésének eredményei azonban csak öt-hat nap késéssel érkeztek meg. Ez idő alatt a fertőzött újszülötteket már hazavitték a szüleik.

A kórházban átfogó járványtani vizsgálat kezdődött.

A Digi24 hírtelevízió szerint, a kórházban az egészségügyi személyzet 13 tagjánál és 12 páciensnél állapították meg a fertőzést. A híradás alapján a szülészetre egy nővér útján került a kór, akinek a férje mentőszolgálatosként fertőződött meg.

Forrás: MTI/Hírklikk