25 millióért hatszor jelent meg eddig az MFB logója

HírKlikk 2021. november 15. 14:45 2021. nov. 15. 14:45

Meglehetősen kétséges, megérte-e az állami tulajdonú, Magyar Fejlesztési Banknak szponzorációs szerződést kötnie a Békemenetet is szervező, Civil Összefogás Fórum mögött álló alapítvánnyal. Eddig ugyanis csak néhány meghívóra került ki a pénzintézet lógója. Azok az események is mind kemény, Fidesz-propaganda rendezvények voltak.

Még nyár végén kérte ki közérdekű adatigénylés keretében az Átlátszó, a Magyar Fejlesztési Bank és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közti támogatási szerződést, illetve megszerezték a Csizmadia László által jegyzett támogatási kérelmet is. A Civil Összefogás Fórum (CÖF), illetve a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) egymással szimbiózisban működik és legfontosabb projektjük, hogy időnként megszervezik a Békemenet nevű Fidesz-erődemonstrációkat, jellemzően a választási kampányok környékén.

Mégis Csizmadia László, a CÖF elnöke azt írta az állami banknak, azért kér tőlük pénzt, mert „Meggyőződésünk, hogy tevékenységünk hozzájárulhat az MFB egyébként is széles körű ismertségének még pozitívabbá tételéhez, ugyanakkor az Önök támogatása révén a közhasznú alapítványunkban megfogalmazott célokat, a közjó érdekében még hatékonyabban tudnánk elvégezni” 

Végül június 10-én írták alá a felek a szponzorálási szerződést, amelynek értelmében a CÖKA köteles 2021 második félévében a rendezvényein, meghívóin és „könyvkiadásuk terén” feltüntetni az MFB logóját. A bruttó 25,4 millió forint támogatást Csizmadia Lászlóék kötelesek hat hónapon belül felhasználni, de ha nem sikerül, egy alkalommal kérhetnek hosszabbítást.

Kíváncsiak voltunk hát, mennyire járulhatott hozzá az MFB társadalmi megítélésének javításához a szponzoráció? De úgy tűnik, egyelőre az állami pénzintézet nem lehet maradéktalanul elégedett.

Ugyanis a CÖF a szerződés aláírása óta csak négy módon vétette észre magát. A Civil Akadémia néven, a fideszes szubkultúrában népszerű, megmondó emberek előadásaival, illetve azzal, hogy a CÖF-CÖKA befőző- és aszaló automatákat osztogatott vidéken. Nem is rejtette véka alá, hogy fideszes kampánytevékenységet folytat, nem csak a települést, hanem még azt is feltüntette a megjelent beszámolókban, hogy a támogatott intézmények (jellemzően óvodák), melyik választókörzetben találhatóak. S persze az átadásokon mindig részt vett valamelyik helyi fideszes potentát. De a beszámolók szerint az MFB logóját mégsem tüntették fel az automaták átadásakor. Az eseményekről készült képeken csupán a Szerencsejáték Zrt-s háttér látszik. Az állami szerencsejáték társaság leánycégétől évi 40 milliót kapnak a fideszes civilek. 

Megszerveztek még egy vándorkiállítást a 2006-os zavargások fideszes narrativájával, illetve a nevükre vették a Fidesz gyurcsányozós kampányát. 

Maradt tehát az MFB-nek a Civil Akadémia, de itt is csak a meghívókra sikerült a bank logójának rákerülnie, az eseményeken már újfent a Szerencsejáték Zrt hirdetése volt a háttérkép. Így az MFB-vel kötött támogatási szerződés aláírása óta mindössze hat meghívón szerepelt a bank emblémája, az is elég gyatra minőségben.

A meghívók olyan eseményekre szóltak, mint a szeptemberben rendezett, „Harc a túlhatalom ellen” című, amelynek házigazdája dr. Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke volt, a meghívott vendége pedig Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész. 

De az MFB logója díszelgett a „Közpénzből gumilövedék” elnevezésű rendezvény meghívóján is, amelyen Kálomista Gábor mesélt a propagandafilmjéről. Hasonlóan hangzatos címmel szerveztek találkozót Bayer Zsolt publicistával, Bencsik Andrással, a Magyar Demokrata főszerkesztőjével, illetve Horváth József korábbi III/III-as tiszttel. Utóbbi egyébként, a magát antikommunistának beállító Fidesz kedvenc biztonságpolitikai szakértője.

Bár az MFB-vel kötött szponzorációs szerződés hatálya alatt könyvet is kiadott a CÖF-CÖKA, mégsem tüntette fel a bank emblémáját a bemutatókra szóló meghívókon.

Egyelőre tehát mindössze hat apró MFB-s logó került 25 millió forintba. Vagyis az állami tulajdonú bank eddig darabonként 4 millió 166 ezer forint fizetett azért, hogy az emblémája rákerüljön a CÖF-CÖKA meghívóira.  Hogy mindez az MFB-nek miért érte meg, nem világos, hiszen a hat Civil Akadémián vélhetően mindig ugyanaz a néhány száz ember jelenhetett meg.

 

Forrás: Hírklikk