600 ezer nyugdíjas a kilátástalanság szélén

HírKlikk 2020. február 24. 17:40 2020. feb. 24. 17:40

Tovább mélyülhet a szakadék a nyugdíjas-társadalmon belül: az infláció mértékét is meghaladó élelmiszer-áremelések 600 ezer embert taszítanak kilátástalan helyzetbe, pedig lenne megoldás.

Főleg a mindennapi megélhetés költségei emelkedtek Iszonyatosan, de még ezután jön a feketeleves, hiszen a pékszövetség bejelentette, hogy márciustól nem kizárt az 500 forintra emelkedő kenyérár sem – tájékoztatta a helyzetről a Hírklikket Korózs Lajos, az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának elnöke, hozzátéve, hogy bár a folyamatnak még nincs vége, a nyugdíjemelést máris „megette” az infláció.

A szocialista politikus szerint, ezen lehetett volna enyhíteni, ha a kormányoldal elfogadja az MSZP 6,5 százalékos nyugdíjemelésre vonatkozó követelését, mert a nyugdíjak emelésénél nem csupán az inflációt kellett volna figyelembe venni (ami ráadásul jóval meg is haladta a tervezett mértéket), hanem a bérek növekedését is.

Korózs úgy véli, három fő lépés vezethetne a helyzet rendezéséhez: a 6,5 százalékos nyugdíjemelés mellett, az alacsony nyugdíjak felzárkóztatása, és a legkisebb öregségi nyugdíj felemelése 28 ezer 500 forintról 60 ezerre. A politikus megjegyezte, hogy ezek a lehetőségek a kormány számára nem ismeretlenek, mert a szocialisták már tavaly tettek erre javaslatot.

Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület (NYPOE) elnöke azt mondta, hogy a nyugdíjasok elkeseredése jogos, mert az inflációnál is jobban emelkedett azoknak az élelmiszereknek az ára, amiket ők leggyakrabban fogyasztanak. Karácsony felhívta figyelmet arra, hogy nem vigasztal senkit a novemberben érkező nyugdíj-kompenzáció, mert addig is meg kell élni valahogy.

Az NYPOE-elnök szerint, lenne megoldás: meg kéne változtatni a mostani szabályozást és nem az év első kilenc hónapjának adatai szerint fizetni ősszel a nyugdíj-kompenzációt, hanem negyedévente.

Ez a helyzet növelni fogja a feszültséget a nyugdíjasok között is, és tovább mélyíti a szakadékot a magas nyugdíjat élvezők és a kisnyugdíjasok között – jósolta a társadalmi következményeket Karácsony Mihály, aki a statisztikák alapján úgy vélekedett, hogy az infláció és a nyugdíjemelés közötti különbség körülbelül 600 ezer nyugdíjas életét lehetetleníti el. 

 

 

Forrás: Hírklikk